A Caterham a tavalyi autó fejlesztett változatásával kezdte az évet, mielőtt az első nagy fejlesztéscsomag megérkezett volna a Spanyol Nagydíjon, ami hozzásegítette a zöldeket, hogy átlépjék a Marussiát sebesség tekintetében. Ãm a csapat távolsága az élmezőnytől továbbra is több mint egy másodperc, így a csapat holland újonca, van der Garde visszafogott reményekkel várja az év hátralévő részét, különösen azért, mert a Caterham már 2014-re koncentrál.
"Egészen biztosan nem lesz már több fejlesztésünk, mivel kizárólag a következő évre koncentrálunk. Úgy gondolom, a különbség túl nagy az előttünk állókhoz képest. Egyes pályákon talán közelebb lehetünk, de úgy gondolom, idén ez nagyon nehéz lesz, szerintem a következő évben sokkal nagyobb az esély arra, hogy javítsunk."

"Szóval úgy vélem, továbbra is a csapattársammal harcolok majd, esetleg egyes helyszíneken a Marussia közelebb lehet, és talán mi is közelebb lehetünk a Williamshoz, vagy aki éppen előttünk áll. Meglátjuk, úgy gondolom, ha így haladunk a következő versenyeken, az év vége felé közeledve jó munkát végzünk majd."