Az olasz csapat két futamot nyert az idei évben Fernando Alonsónak köszönhetően, de az alakulat teret veszített fő riválisaival szemben és május óta nem tudott az első helyen célba érni.
Bár a csapatok a nyári szünet alatt nem dolgozhatnak, Massa szerint a Ferrari számára fontos, hogy a legtöbbet hozza ki a rendelkezésére álló időből és közelebb kerüljön már a Belga Nagydíjon a mezőny elejéhez.

"A fejlesztési munka nagyon fontos. Gyorsabbá kell tennünk ezt az autót" - mondta el Massa. "Ãgy nagyon fontos a két verseny közti négy hetes szünet. Tudjuk, hogy mindenkinek pihenni kell és a csapatnak két hétre be kell zárnia a gyárat. Senki nem dolgozhat. De a munka és az új elemek következő versenyre történő szállítása fontos, arra van szükség, hogy a szezon második felében még versenyképesebbek legyünk, mint az elsőben."

Massa úgy érzi, a Pirelli által Magyarországon bevetett új abroncsok segíthetnek a Ferrarin, bár úgy érzi, még időre van szükség ahhoz, hogy kiderüljön, valóban milyen hatást is gyakorolnak az új gumik.
"Láthattuk, hogy olyan csapatok mint például a Mercedes, jó munkát végeznek ezeken a gumikon. Autónk nem volt annyira versenyképes, mint vártuk. Ez a legfontosabb dolog. A pályán, ahol a hőmérséklet magas, általában a Mercedesnek több problémája van, de futamot nyertek. Ãgy talán ezek a gumik jobban fekszenek a csapatoknak, de néhány versenyt várni kell, más típusú pályákon minden kiderül."