Noha hivatalosan nincs első és második számú versenyző a Mercedesnél, egyre inkább úgy tűnik, hogy az istállónak Lewis Hamilton mögé kell állnia, akinek helyzete 48 pont hátrányával korántsem reménytelen, hiszen a Mercedes tűnik a leggyorsabb autónak jelenleg. Ãgy látja ezt Helmut Marko is:
"Nagyon komolyan vesszük a Mercedest. Tavaly 44 pont hátrányban voltunk Alonso mögött a nyári szünetet követően, mégis mi lettünk a világbajnokok végül. Ilyen gyorsan változhatnak a dolgok. Most itt az esély számukra, és mindent Hamiltonra tesznek fel" - mondta Marko.
Niki Lauda nem ért egyet Markóval, és nemmel felelt, amikor megkérdezték, megnyerheti-e a Mercedes az idei bajnokságot: "A Red Bull összességében még mindig erősebb, és apontelőny is az övék. Papíron van esélyünk, de valójában nagyon nehéz szituáció ez." A csapatutasítás kérdéséről Lauda így nyilatkozott: "Ez egy tiszta helyzet: minden nyitott marad, hacsak nem fordul igazán komolyra a helyzet."

Lauda azt azért elismerte, hogy továbbra is fejlesztik az idei autójukat, és korábbi szokásaikkal ellentétben nem csoportosítják át erőforrásaikat a jövő évre: "Minden versennyel előrébb jutunk az autóval, de a következő három futam sorsdöntő lesz. Ãt kell majd gondolnunk, hová helyezzük a forrásainkat. Megpróbáljuk addig halasztani, ameddig csak lehet, de egy ponton el fog jönni az ideje ennek."
A gumik megértéséről, mely sokáig a Mercedes legfőbb problémája volt, Lauda így szólt: "Már többet tudunk, de még nem mindent. Azt mondanám, hogy körülbelül 70 százaléknál tartunk. A szezon elején még semmit sem értettünk."