A hinwili csapat lenyűgöző 2012-es szezont teljesített, négy dobogós helyezést szerzett és 16 pontos hátrányban végzett a Mercedes mögött a konstruktőri bajnokságában. Annak ellenére, hogy az idei autó a tavalyi továbbfejlesztett változata, a csapat eddig szenvedett az idei évben és csak hét pontot szerzett.
A csapat pénzügyi helyzete ellenére Kaltenborn elmondta, néhány bíztató jelet lát.
"Csalódás a szezon első fele, mert nagy elvárásokkal indultunk az évnek, melyet a tavalyi teljesítményre alapoztunk és figyelembe véve a tavalyi évről az idei évre tett változtatásokat azt hiszem, jó okunk volt a bizakodásra. Valahol félrecsúsztunk, látjuk már az eredményeket és most azon dolgozunk, hogy lassan, de biztosan felemelkedjünk."

Miután a Williams javul és idei első pontját Magyarországon megszerezte, Kaltenborn elmondta, túl korai lenne célokat kitűzni a Sauber elé.
"A szezon közepén járunk és egyik csapatot sem lehet lebecsülni. Tavaly úgy tűnt, biztonságban van hatodik helyünk és az ötödik helyért küzdöttünk, végül az utolsó versenyen nem tudtuk pontosan hol állunk, így azt hiszem, fel kell készülni arra, hogy a szezon végéig semmi nem dől el ebben a bajnokságban."