Vijay Mallya 2008-ban érkezett meg a Formula-1-be, miután a Spyker csapat felvásárlásával megalapította a Force India istállót. A csapat lassan, de biztosan fejlődött, jelenleg a bajnokság ötödik helyén áll, mely a legelőkelőbb helyezésük lenne, ha sikerülne megtartani az év végéig. Mallya 2011 óta csak résztulajdonosa a csapatnak, így is nagy figyelem szegeződik rá, ám elmondása szerint ez egyáltalán nem fontos neki:
"Nem azért jöttem a Formula-1-be és fejlesztettem fokozatosan a csapatot az elmúlt öt évben, hogy népszerű legyek. Attól leszek elégedett, ha az autók elöl vannak és pontokat szereznek. Úgy gondolom, a csapatot is magával ragadta a szenvedély, hiszen amikor 2008-ban átvettem az istállót, úgy éreztem, ez nincs meg. Az emberek hozzászoktak, hogy csak a Q1-ig jutunk, nem volt ambíció, mivel nem volt lehetséges a Q2-be jutni. Amíg a 17-18. hely megvolt, remek munkát végeztél, hiszen addig is volt valaki mögötted, és nem te voltál a sereghajtó."

"Mindent alaposan megváltoztattam. A megfelelő eszközök, a megfelelő emberek kerültek a csapathoz, de nem voltak túlzott céljaink sem. Évről-évre reális célokat tűztünk ki magunk elé, s mindent a várakozások szerint teljesítettünk. Nagyon elégedett vagyok, de teljesen lényegtelen, hogy ez hoz-e magával népszerűséget, vagy sem."
Mallya ráadásul tudja, hogy a népszerűségnek vannak hátulütői, hiszen kritikusan beszélt az indiai médiáról: "Indiából jövök, erre büszke is vagyok, de az indiai médiára nem vagyok az. Az indiai média nagyon felelőtlen, nagyon szenzációhajhász, s mivel nincsenek rágalmazási törvények, senkit nem lehet felelősségre vonni. Szóval bárki leírhat a világon mindent, amit akar. Az elmúlt években ezt el kellett tűrnöm, és őszintén szólva, már egyáltalán nem érdekel."