Az Autosportnak adott interjúban Horner elmondta, véleménye szerint az, hogy Vettel folyamatosan le tudta győzni Webbert, bizonyítja, mi mindenre képes, s szerinte ezt a teljesítményt sokan alulértékelik. Arra a kérdésre, hogy mit felelne azoknak, akik még mindig kételkednek Vettel képességeiben, így felelt:

"Azt hiszem, ez nagyon tiszteletlen dolog Mark Webberrel szemben, hiszen két autónk van, és Mark egy jó versenyző, egy nagyon jó pilóta. Mindig lesznek emberek, akiknek meglesz a maguk véleménye, különösen az ellenfelek közt. Azt hiszem a legkisebb kétség sem merülhet fel Sebastiannal kapcsolatban."

Hornert arról is megkérdezték, mit kellene tennie Vettelnek, hogy igazi legendává váljon: "Újra és újra nyernie kell, csak folytatnia kell a győzelmeket. Csak azt tudja tenni, amit tehet, hogy kihozza a legjobbat magából. Úgy vélem, a tény, hogy ilyen fiatalon ennyire sokat ért el, egészen figyelemre méltó. És továbbra is egyre erősebb lesz."
"Szép idő ez most a Formula-1-nek: itt van Alonso, Hamilton, Raikkönen, Button, Webber... van néhány nagyon erős versenyző. Vettel olyan szabályrendszer keretei közt érte el, amit elért, ahol mindenkin ugyanolyan gumik vannak, és a legtöbben nem is tesztelhetünk. Egészen kiegyenlítettek a feltételek. Ez pedig még lenyűgözőbbé teszi a dolgot. Ha miénk lenne a legjobb autó, az összes versenyen, és az összes bajnokságban kettős győzelmet arattunk volna, de nem így van."