A 46 éves kanadai színésznő és modell a korábbi GT pilótával, a tavaly még a European Le Mans Series-ben versenyző Marcus Fux-szal hozta létre a Racealliance csapatot, amely egy Ferrari 458 Italia versenyautóval rajthoz áll majd a FIA GT Series utolsó három futamán, amiből az első verseny a hétvégén, a Szlovákia ringen megrendezésre kerülő futam lesz. A csapat autóját pedig igazi sztárok vezethetik majd, hiszen az egyik pilóta a Formula-1-et is megjárt, 33 éves Vitantonio Liuzzi, akinek a társa a háromszoros osztrák világbajnok Niki Lauda fia, Mathias Lauda lesz, aki tavaly már versenyzett a FIA GT1-es Világbajnokságában a Vita4One BMW csapat pilótájaként.

Az ambiciózus tervek szerint Anderson és Fux, illetve a Racealliance csapat számára az FIA GT Series csak az első lépés lesz, a cél ugyanis az amerikai NASCAR. "Azt akarjuk, hogy a Racealliance egy befutott név legyen, ezért a legjobb pilótákat keressük. A tervünk az, hogy jövőre már egy teljes szezont futunk az FIA GT Series-ben, és elindulunk a Nürburgringi 24 órás versenyen is, majd ezt követően a cél a NASCAR" - nyilatkozta a csapat szóvivője az Autosportnak.