DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Horner őszintén: Raikkönen-Ecclestone-Webber-2014

A Red Bull csapatfőnöke beszélt Kimi Raikkönenről, a gumik okozta problémákról és kapcsolatáról Bernie-vel.

Beszélne kicsit arról, miként érintett Mark Webber bejelentése, miszerint év végén kiszáll az F1-ből? Miért pont szezon közepére időzítette döntésének megosztását, és ki ül a helyére?

Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy Mark remek szolgálatot tett a csapatnak. Mióta 2007-ben csatlakozott, velünk nőtt és mind a kilenc futamgyőzelmét, valamint egy kivételével mind a 37 dobogós helyezését velünk szerezte meg. Hatalmas szerepe volt abban, hogy zsinórban háromszor lett világbajnok csapat a Red Bull. Ebből is látszik mekkorát fejlődött az istálló az elmúlt években és ezért hálával tartozunk Marknak. Minden pilóta számára nehéz meghozni egy ilyen döntést. Már korábban eldöntötte, mit akar és ki akarta húzni magát mindenféle jövő évi spekuláció alól. Olyan helyzetbe kerültünk, hogy eldönthetjük, ki a legalkalmasabb betölteni a helyét. Szerencsések vagyunk, hogy vannak fiatal tehetségeink a Toro Rosso alkalmazásában, de a piacon is bátran körülnézhetünk. Kimi Raikkönen egy olyan pilóta, akivel mindenki szívesen dolgozna együtt. Persze nem sietünk el semmit, fontos, hogy a legjobb döntést hozzuk meg, ezért nyugodtak maradunk. Minden opciót kielemzünk majd és utána mondjuk ki a végső szót.



Véleménye szerint Kimi Raikkönen alkalmas arra, hogy a Red Bullt vezesse?

Minden pilóta szívesen kerülne olyan helyzetbe, amit mi kínálunk. Minden versenyző, főleg a sikerre éhesek a legjobb és leggyorsabb csomagot szeretné maga alá. Szerintem ezzel Kimi sincs másképpen. Tisztázzuk azonban, hogy nem csak Kimi van a listánkon, ott van még Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne is, akik szintén nagy eséllyel pályáznak a megüresedő versenyszék betöltésére. Kis időre van szükségünk, hogy mindent részletesen kielemezzünk.

Mi a valódi véleménye a Mercedes teszteléséről és az FIA döntéséről?

Szerintem minden adat a bírák kezében volt és helyes döntéseket hoztak az eljárás folyamán. A helyes utat járták be. A büntetés már kicsit talán enyhe volt, de mégis fairnek mondható. Érdekes volt látni, hogy valóban büntető hatást gyakorolt rájuk. A legnagyobb következtetés azonban az ügy végére maradt: tudnunk kell, pontosan mik is a szabályok. Nem mindegy, hogy 1000 kilométert tesztelhet valaki egy 2011-es autóval, vagy ugyanannyit egy 2013-as modellel.





Mit gondol arról, hogy Bernie Ecclestone ellen eljárás folyik, megvádolták az utóbbi időben több mindennel is, mégsem mozdul a helyéről? Ha a civil szférában egy köztisztet betöltő vezetővel hasonló történik, azonnal lelép posztjáról.

Nem árt azért belegondolni abba sem, hogy a Formula-1 azért az, ami ma, mert egy bizonyos Bernie Ecclestone megteremtette. 35 év alatt építette fel és repítette a csúcsra ezt a sportágat. Minden, amit itt látunk, azokra az alapokra épül, amiket ő letett. Nélküle elég nagy bajban lennénk. Szerintem a szerződések és megállapodások, amiket köt, valamint a pályákkal és országokkal folytatott tárgyalásai, üzletei lenyűgözőek. Amíg megvan benne a szenvedély és elkötelezettség efelé, addig hagyni kell szépen, hagy dolgozzon. Amikor ő már nem lesz itt, a sport valami elképesztően nagyot fog veszíteni. Szóval, bármi is a helyzet az ügyével kapcsolatban, én örülök, hogy továbbra is velünk van, továbbra sem látok senki, aki pótolhatná őt.



Hogy vélekedik a 2014-es új szabályokról? Gondolok itt a büntetőpontokra és a szezon közbeni tesztlehetőségekre.

összességében jónak tartom őket. Azt hiszem, az aerodinamikai tesztek beszüntetésének lesznek negatív hatásai. Talán kicsit drágább is lesz a változtatást követően a tesztidőszak, de legalább a fiatal, vagy tesztpilóták valós szerepkört kapnak. A licensz büntetőpontoknak viszont nem vagyok híve. Főleg az nem tetszik, hogy a pontokat egyik évről a másikra akarják a bírák átvezetni. Egy szezon a végével lezárul, törlődnie kell az ilyen dolgoknak. Abban azonban hiszek, hogy a változások jók és előrelendítenek. Gondolok itt főleg a technikai részére a dolgoknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: