DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Wolff: Nem gondolunk a bajnoki címre

A Mercedes motorsport osztályának a vezetője, Toto Wolff szerint a 2013-as világbajnoki címért folyó küzdelem nem veszélyeztetheti a hosszú távú terveiket.

A Mercedes autója a leggyorsabb az idei szezonban egy körön, amit a 10 futamon szerzett 7 pole pozíciójuk is bizonyít, a futamokon azonban még vannak problémáik a megfelelő abroncshasználattal, ennek eredményekképpen pedig Lewis Hamilton már 48 pontos hátrányban van a ponttáblázatot vezető Sebastian Vettellel, míg a Mercedes hátránya már 69 pont a Red Bullal szemben. A Mercedesnek ugyan még lehet keresnivalója a bajnoki küzdelemben a szezonból még hátralévő 9 futamon, Wolff szerint azonban nem szabad engedni azt, hogy a bajnoki cím reménye elhalványítson más, előttük álló fontos feladatokat.

"Ha fél évvel ezelőtt a bajnoki lehetőségeinkről beszéltünk volna, akkor az teljes őrültségnek hangzott volna" - nyilatkozta Wolff az Autosportnak. "Ha megnézzük az ellenfeleinket, akkor ők folyamatosan képesek az élen teljesíteni. És ez az, amit nekünk is el kell érni a szezon második felében, stabilizálni kell a teljesítményünket és nem a bajnoki címekre kell gondolnunk."



Wolff szerint a Magyar Nagydíjon szerzett győzelmük azonban akár fordulópontot is jelenthet a Mercedes abroncshasználatának tekintetében. "Nem lehetünk magabiztosak, az rossz megközelítés lenne, ha azt mondanánk, hogy megtaláltuk a siker kulcsát. Ez a konszolidálásról és az elemzésről szól, és meg kell próbálnunk alkalmaznunk ezt a következő pályák tekintetében is, úgy mint a pályák felülete, a pályahőmérséklet és a kanyarok energiája. Minden pálya különböző. Ezért leszegett fejjel kell dolgoznunk a győzelmekért, megpróbálva a teljesítményünket a pályán is kamatoztatni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: