DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Massa: A Ferrari már a 2014-es szezonon dolgozik

Felipe Massa szerint a csapata már eldöntötte, hogy az összes rendelkezésükre álló forrást átcsoportosítják a 2014-es autó fejlesztésére.

2014-ben a szabályváltozások miatt új 1.6 literes V6-os turbómotorok váltják le a jelenlegi 2.4 literes V8-as szívómotorokat, az új turbók miatt pedig a csapatoknak teljesen új autókat kell építeniük. Massa szerint a Ferrari pedig már elkezdte az erőforrásainak az átcsoportosítását a 2014-es autójuk fejlesztésére.

"Mi már a következő szezonon gondolkodunk" - nyilatkozta Massa a brazil Totalracenek.



A Ferrari számára jól kezdődött a 2013-as szezon, a maranellóiak azonban szemmel láthatólag lemaradtak a fejlesztési versenyben, így végül Fernando Alonso a Red Bullos ellenfél Sebastian Vettel mögött 39 pontos hátrányban mehetett el a nyári szünetre. Úgy tűnik tehát, hogy a Ferrari a 2014-es sikerek érdekében beáldozza az idei évet? "Ez nagyon fontos" - folytatta Massa. "Mert nagyon sok minden fog változni, ezért az egész csapatunk már hosszú ideje a jövő évi autón is dolgozik. A következő futamokon pedig meg kell néznünk a 2013-as autónk teljesítményét, hogy érdemes e folytatnunk a fejlesztését, vagy teljes mértékben 2014-re összpontosítsunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: