DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Finn értesülések szerint Raikkönen a Ferrarihoz tart

A finn Ilta-Sanomat szerint Kimi Raikkönen úgy döntött, a jövő évben a Ferrarit erősíti majd. 2007 világbajnoka dönthetett volna úgy is, hogy a Red Bullhoz szerződik, vagy marad jelenlegi csapatánál, a Lotusnál.
Ha a hírt megerősítik, Raikkönen James Allisonnal dolgozhat majd, aki korábban a Lotus műszaki igazgatójaként tevékenykedett, majd az olasz csapathoz szerződött.

Raikkönen 2007-től három szezont versenyzett a maranellói csapatnál. Első évében bajnoki címet is szerzett. A finn pilóta Magyarországon elmondta, reméli jövőjét illetően jó döntést hoz majd.

Azt még nem tudni, hogy a finn pilóta kinek az utódja lesz a Ferrarinál, mivel a pletykák szerint a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz érdeklődik Fernando Alonso iránt és a spanyol pilótát szerződtetné a Formula-1-ből távozó Mark Webber helyére.

Alonso 2010-ben Raikkönen helyét foglalhatta el a Ferrarinál. A spanyol pilóta menedzsere a Red Bull csapatfőnökével, Christian Hornerrel egyeztetett a Hungaroringen, mely újabb bizonyítéka lehet annak, hogy Alonso távozni szeretne a Ferraritól.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: