A nyári szünetet követő véghajrá előtt Vettel előnye a ponttáblázaton 38 pont Kimi Raikkönennel és 39 pont Fernando Alonsóval szemben, Coulthard szerint azonban a német első számú kihívója a 48 pontos hátrányban a bajnokság 4. helyén álló Lewis Hamilton lehet.
"Úgy gondolom, hogy izgalmas a szezon, ha megnézzük a pilóták képességeit, akkor Sebastian, Mark Webber, Fernando, Kimi, időnként Romain Grosjean, Nico Rosberg vagy Lewis mind magas szinten vannak" - nyilatkozta Coulthard a Crash.netnek. "Ha megnézzük a teljesítmény változékonyságát, akkor pedig a Red Bull a legkiegyensúlyozottabb csapat az elmúlt években, a Ferrari nagyjából ott van, a McLaren egyszer fent, máskor lent, a Lotus azonban nagyon kiegyensúlyozottnak tűnik, míg a Mercedesnek, ha volt is egy kis vita a teszt körül, most nagyon gyors autója van. Nico és Lewis is nyertek már idén, és kétség sem fér hozzá, hogy újra nyerhetnek. Ők egyre erősebbek lesznek, és ha az utolsó kilenc futamot az első két helyen fejezik be, míg Sebastian csak a harmadik, akkor bár nem vagyok jó matekból, úgy számolom, megnyerhetik a világbajnoki címet. Persze valószínűtlen, hogy az összes hátralévő futamon képesek lesznek a dobogóra állni a Mercedesek, de majd meglátjuk, miért is ne."

Azt azonban Coulthard is elismeri, hogy a 2013-as bajnoki cím első számú várományosa Sebastian Vettel. "Történelmileg, ha a bajnokság első felét uralni tudod, akkor még abban az esetben is megnyered a bajnoki címet, ha a második felére egy kicsit lefagysz. Ha megnézed azt, amikor Jenson Button nyert a Brawn GP-vel, látod, hogy sok futamot nyert a bajnokság első felében, de a másodikban már semmit sem igazán tudott csinálni, de mégis képes volt megszerezi a bajnoki címet. A Mercedes erősnek tűnik, ez nem is kérdéses. Az autójuk gyors az időmérő edzéseken, a Red Bullal szemben is megvan az előnyük, de a Red Bull csomagja nagyon kiegyensúlyozott, Sebastian pedig kétségkívül nagyon figyelemreméltó eredményekkel rendelkezik az időmérők és a futamok tekintetében is, ha megnézzük a rajtjai és a győzelmei számát. Természetesen nem tudhatom, de engem nagyon meglepne, ha Vettel nem nyerné meg a negyedik világbajnoki címét. De még kilenc futam hátra van, ahol nagyon sok pontot lehet szerezni."