DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
F1

Bianchi: Esélyem lehet a Ferrarinál

Jules Bianchi szerint komoly esélye van arra, hogy 2014-ben már a Ferrari pilótája legyen.


A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nemrég kijelentette, hogy Felipe Massának jobb teljesítményre lenne szüksége, ha a Ferrari pilótája szeretne maradni a jövőben. A maranellóiak ülésére pedig bőven van jelentkező, az egyik a Marussia újonca, Jules Bianchi, akiről a Ferrari utánpótlás programját vezető Luca Baldisserri is jó véleménnyel van.

"Őszintén szólva egy kicsit még túl korai erről beszélni. Mi csak a szezon után elemezzük majd ki a lehetőségeket" - nyilatkozta Bianchi a francia Nice-Matin újságnak. "Nem felejtettem el, hogy a Marussia adta meg nekem az esélyt arra, hogy bemutatkozhassak a nagydíjak világában. Így azt tudom mondani, hogy ha jövőre is náluk kell maradnom, akkor azt örömmel fogadom. Én elégedett vagyok a szezon első felével, különösen az első futamokkal. Ezt követően a dolgok kicsit komplikáltabbá váltak, de úgy vélem, a legfontosabb az, hogy már sikerült hathónapnyi tapasztalatot szereznem."

Bianchi karrierjét ugyanúgy Nicolas Todt menedzseli, mit Felipe Massáét, de vajon tényleg van esélye Bianchinak egy ferraris ülésre? A maranellói gárdát olyan pilótákat is kapcsolatba hoztak már, mint például Nico Hülkenberg. "Nem ismerem a Ferrari terveit" - válaszolta Bianchi. "De ha ők felém fordulnak, az azért lesz, mert ők döntöttek így. Én kész vagyok Maranellóba menni, de majd meglátjuk. Talán felkérnek a télen, hogy csatlakozzam a csapathoz, és én nem fogok nemet mondani! Ha nem kérnek, akkor egy újabb évet töltök a Marussiánál, vagy egy másik csapatnál, hogy még több tapasztalatra tegyek szert, ami szintén jó opció a számomra."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: