Az orosz befektetőkkel kötött jelentős összegről szóló szerződések ellenére sincs jó pénzügyi helyzetben a Sauber, a német Welt szerint pedig hamarosan komoly gondban lehet, hiszen a német lap értesülései szerint a Ferrari augusztus végig adott haladékot a csapatnak, hogy kifizesse a motorokért járó 9 millió eurós tartozását. A pletykák szerint a Sauberrel kötött együttműködés mögött az orosz elnök, Vlagyimir Putyin köréhez tartozó gazdasági és pénzügyi érdekcsoportok állnak, így magának Putyinnak is el kell majd látni a kézjegyével a szerződéseket, amit azonban eddig még nem tett meg.

Mindenesetre a Sauber csapat vezetője, Monisha Kaltenborn is elismerte, hogy az üzlet csúszik "a bürokratikus akadályok és az összetett kérdések megvitatása miatt". A német Bild-Zeitung pedig úgy értesült, hogy Kaltenborn és a csapat alapítója, Peter Sauber az augusztusi nyaralásukat megszakítva már Moszkvába is látogattak, annak érdekében, hogy végre rávegyék az orosz feleket a végleges szerződések aláírására, mert eddig még egyetlen egy cent sem érkezett a csapathoz.
A Sauber még mindig nem kapott pénzt az oroszoktól
https://formula.hu/f1/2013/08/08/a-sauber-meg-mindig-nem-kapott-penzt-az-oroszoktol 2013-08-08 12:00:00 2013-08-08 12:00:00
A Sauber istálló vezetője, Monisha Kaltenborn elárulta, hogy még egyetlen egy centet sem láttak új orosz partnereiktől, mert a végleges szerződések még nem kerültek aláírásra.