A grove-i csapat eddig csalódást keltő szezont teljesít és csak a Magyar Nagydíjon szerezték meg idei első pontjukat.
Miközben a Williams szerint fontos folytatni az FW35 megismerését, a csapatnak 2014-re is koncentrálnia kell, amikor új szabályváltozások lépnek életbe.
Claire Williams beismerte azonban, hogy a 2013-as fejlesztések nem befolyásolják a jövő évre végzett munkát.
"Nem, ez teljesen független dolog egymástól. Szerencsére a Williams-nél 550 ember dolgozik és a legjobb forrásokkal. Ez támogatást jelent számunkra, amikor problémáink vannak az autóval és koncentrációra ösztönöz. Nem tudunk csak hátat fordítani az egésznek és azt mondani, nem folytatjuk az autó fejlesztését a jövő évre; biztosan okosan tudjuk rendezni forrásainkat, így mindkét projekt fenntartható. A 2014-es munka már zajlik a színfalak mögött és ezért nem kell aggódni."

A csapat jelenleg Renault motorokat használ, de a jövő évben már Mercedes erőforrás hajtja majd az autókat. A csapat várja már, hogy német motorokat használjon és Williams elmondta, versenyképesek lesznek amikor a turbóéra újra beköszönt a Formula-1-ben.
"Az elmúlt két szezonban nagyszerű kapcsolatunk volt a Renault-val, voltak már korábban is motorszállítónk. Mindenki tudja, milyen közös történelemmel rendelkezünk. De dönteni kellett 2014-re és a Mercedes motor mellett tettük le voksunkat. Az idő gyorsan telik ebben a sportban és soha nem tudhatod mi történik a jövőben, így a Renault-val kialakított kapcsolat mindig baráti marad. De a Mercedesszel folytatott kapcsolat nagyon fontos lesz számunkra. Megnézve, hol áll jelenleg a Mercedes, versenyképes csomagra számíthatunk tőlük és várjuk a közös munkát."