Mint ismert, a Sauberhez érkező orosz befektetőknek köszönhetően a jelenleg a WSR-ben versenyző, mindössze 17 esztendős Szergej Szirotkin minden bizonnyal bemutatkozhat a Formula-1-ben a következő szezonban. Számos aggály merült fel a versenyző tapasztalatlanságával kapcsolatban, ezért is kérdezték Kaltenbornt, a Sauber csapatfőnökét arról, hogy kívánják orvosolni ezt a problémát:
"Tudnunk kell, milyen lehetőségeink vannak. Tudom, hogy szóba kerültek a pénteki szabadedzések, de ez nem jelent opciót számunkra, különösen azért, mert még szuperlicensszel sem rendelkezik. Ãgy más utat kell keresnünk, hogy annyi kilométerrel rendelkezzen, hogy készen álljon arra, hogy a következő évben nálunk versenyezzen."

Nem csak a tapasztalat, de az eredmények sem amellett szólnak, hogy Szirotkinnak helye lenne a 2014-es rajtrácson. Kaltenborn erről így vélekedett: "Tudjuk, milyen felelősség van rajtunk, voltunk már korábban is hasonló helyzetben. Talán nem ennyire fiatal versenyzővel, de olyan pilóták voltak, akik ugyanabból a sorozatból jöttek, amelyben most ő van. Szóval tisztában vagyunk a felelősséggel, és azt hiszem, megmutattuk a múltban, hogy nagyon komolyan is vesszük ezt, és a lehető legtöbbet tesszük majd azért, hogy felkészítsük őt. Most természetesen meg kell felelnie bizonyos követelményeknek, mindent megadunk neki, hogy ez sikerüljön, de azt hiszem, az a legfontosabb, hogy nekünk nem az a dolgunk, hogy bárhogy bántsuk őt."
"Szóval meglátjuk, hogy mennek a dolgok, másfelől viszont tudjuk, hogy az emberek a kockázatokra és a felelősségre figyelnek, úgyhogy nekünk mindenképp lépésről lépésre kell haladnunk. Senkinek nem kell félnie, hogy bárkinek bántódása esik" - mondta Kaltenborn, akinek azt az eshetőséget is felvetették, hogy esetleg Szirotkin nem áll készen a jövő év elején.
"Ahogy már mondtam, az a legfontosabb, hogy felelősségteljesen végezzük a dolgunk. Ezen a ponton még csak a felkészülés elején járunk, puszta spekuláció lenne azon gondolkodni, mi van, ha nem működnek a dolgok. Ebbe pedig nem szeretnénk belebonyolódni."