DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 24. szerda
F1

Hamilton lehet Vettel ellenfele?

A Fleet Street újság szerint Lewis Hamilton látványos első mercedeses futamgyőzelmével a bajnoki esélyesekké lépett elő.

Hamilton az idei évben negyedik alkalommal szerzett pole pozíciót és a Hungaroringen végre az első kockából indulva győzni tudott, de komoly hátrányban maradt így is Sebastian Vettellel szemben a pontversenyben. A brit sajtó szerint Hamilton sikerével a 28 éves pilóta lökést kap és mindent megtesz majd azért a szezon második felében, hogy bajnoki címet szerezzen.



A The Times főcímében így ír: "A Hungaroring királya megmutatta, megvan benne az X-Faktor". Kevin Eason szerint Hamilton, annak ellenére, hogy magánéletében problémák vannak, készen áll megnehezíteni Vettel életét és a német pilótának keményen meg kell dolgoznia negyedik bajnoki címéért.

"Vettel továbbra is vezeti a világbajnokságot, de Hamilton győzelme jelezte, az az ember, aki dominált az elmúlt három szezonban nem lesz könnyű helyzetben. Hamilton tegnap tíz pontot faragott Vettel előnyéből és kiderült, a szezon második fele nem lesz sétagalopp számára" - írta Eason.

Habár Hamilton a negyedik helyen áll a pontversenyben, a Daily Telegraph úgy gondolja, a Mercedes krónikus gumiproblémája megoldódott és a nyári szünet után Hamilton lehet az, aki megállíthatja Sebastian Vettel menetelését.

"A Ferrari jelenlegi szenvedése és a Lotus pénzügyi problémái miatt úgy tűnt, a Red Bull háromszoros világbajnoka, Vettel kényelmes előnnyel nyer vasárnap, növeli előnyét a bajnoki küzdelemben és egy laza nyár következik, de Hamilton ezt nagyon komolyan megakadályozta" - közölte Tom Cary. "Hamilton 48 pontra csökkentette hátrányát Vettellel szemben. Ez még mindig komoly hátrány természetesen és még mindig a negyedik helyen áll. De ha a gumiproblémák véget értek, akkor minden esélye megvan arra, hogy a nyári szünet után Spában újabb veszélyt jelentsen."

A Guardian szerint a szezon előtti jóslatok ellenére Hamilton a Mercedesnél eltöltött első évében újra világbajnok lehet - "Hamilton visszatért a bajnoki küzdelembe, élete vezetésével" - olvasható a főcímben. Paul Weaver szerint 2008 világbajnokának Magyarországon mutatott teljesítménye pályafutása egyik legjobbja volt.

"Ez a győzelem 22 futamgyőzelme közül a legjobb, első, 2007-es montreali, az esőáztatta 2008-as silverstone-i és a tavalyi izgalmas austini győzelem mellett, az egyik legértékesebb trófeát kapta meg gyűjteményébe."

A Daily Express tudósítója, Bob McKenzie közben közölte, Hamilton első győzelme új munkaadójánál a szezon előtti várakozásokat megcáfolta.

"Egy évvel ezelőtt a paddock azon tűnődött, Hamilton elveszítette-e az utat, mivel csapatváltáson gondolkozott. A Mercedes nem csinált semmit három év alatt Michael Schumacherrel, míg a McLaren folyamatos győztes volt. Ha voltak akkor kétségek, Hamilton tegnap ezeket elűzte, a Hungaroringen visszatért a bajnoki esélyesek közé."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: