A német Bild szellőztette meg ma délelőtt, hogy a Ferrari bőkezű ajánlatot tett Räikkönennek, hogy térjen vissza Maranellóba. A csapat szóvivője most elmondta, hogy a Ferrari nem vesz részt a pilótapiac körforgásában, és mindenkit emlékeztetett arra, hogy korábban is felmerültek alaptalan pletykák a csapat felállásával kapcsolatban:
"Azok kedvéért, akik már nem emlékeznének: épp egy évvel ezelőtt mindenki listákkal hozakodott elő, hogy kik helyettesíthetik Felipét."

Räikkönen a Ferrari utolsó világbajnoka, Alonso 2010-ben az ő helyére érkezett a csapathoz. A finn szerződése év végén lejár a Lotusnál, akárcsak Massáé a Ferrarinál, ez adhatott alapot a pletykákra, valamint az a tény, hogy Alonso és a csapat kapcsolatában látszólag egy törés következett be a hétvégén.