Ismerik a mondást, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni - nos, a Forma-1 is ilyen. Hiába telnek az évek, mindig más.
Sokszor az ember úgy érzi, hogy rosszabb, mint régen volt, de aztán mindig vannak új emberek, új technikai megoldások, és ez engem mindig is érdekelt. Tehát a Forma-1 mindig megújul, ezért aztán nem lehet megunni. Mint egy jó feleség.
Ki a kedvenc Forma-1-es versenyzője?
Niki Lauda, mert annyival okosabb a többieknél, hogy már fáj. Végtelenül őszinte ember, nem tud hazudni, és jó humora van.
ön 1976 óta követi nyomon a Forma-1-et. Melyik a kedvenc korszaka?
A Lauda-Hunt-Regazzoni korszak a kedvencem Prosttal, Keke Rosberggel, Piquet-vel. Persze lehet, hogy csak azért, mert én is fiatal voltam. Harminc évvel ezelőtt volt, óriási korszak volt. Amikor még olyan srácok voltak a volán mögött, akik azzal versenyeztek, melyikük ér előbb Párizsba, majd a leszállás után a gyorshajtást is kockáztatva autóval igyekeztek az úti célig. Laza évek voltak.
Miért fontos, hogy írásai könyv alakban is megjelenjenek?
A legutóbbi könyvemben is leírtam, azért, mert az írás "ércnél maradandóbb". Húsz évig csináltam televíziós műsorokat, filmeket, semmi nem maradt meg, én sem tudom, hogy mi volt, mert mindent eldobnak. Ezzel szemben, amit harminc évvel ezelőtt írtam, azt most a Facebookon, illetve a blogomban szájtátva olvassák és tizenötezren jeleznek vissza, hogy olvasták, hogy tetszik és csináljam. Az a meggyőződésem, hogy a könyvet soha a büdös életben semmi nem fogja pótolni, mert megmarad, és mert mindig elővehető.
Mennyiben más, amit könyvben ír le, és amit a Facebookon ad közre?
Gyakorlatilag ugyanazt, sőt régi írásaimat egy az egyben teszem fel az internetre. Mert én személy szerint nem vagyok híve azoknak a névtelen mocskolódásoknak, ami a mai napig eltölti az internetet. Én azt szeretem, ha valaki névvel, arccal vállalja a véleményét, és úgy bárkivel hajlandó vagyok szívesen vitatkozni, sőt még igazat is adni neki.
Milyen érzés volt kézbe venni az első könyvét?
Az legeslegelső könyvemet négerként írtam. "Fekete varjak zöld mezőben" volt a címe, és Somos István aranysípos nemzetközi játékvezető összegyűjtött emlékeiről, fociról, bírókról szólt. Szombati Pista, a mentorom adta a címet, engem pedig felkértek a megírására. Nem volt igazán ötletem se, és gondolatom se, hogy én valaha is saját könyvet írjak. A Medicina kiadó ki akart adni egy könyvet Balczóról, aki tiltakozott az ellen, hogy könyvet írjanak róla.
Akit a kiadó kijelölt, már régen leadta a kéziratát, de Bandi nem fogadta el. Bandi ezután megkérdezett engem is a dologról, azt mondtam nekem nem fontos, hogy megírjam, erre felkapta a vizet, és közölte, hogy bizony én írom a könyvet. Mi annak idején az újságot is annyira szerettük, hogy hajnalban munka után a szerkesztőségből lementünk a Blaha Lujza térre, hogy érezhessük a Szikra Nyomdából kikerült friss újság illatát. A könyv hatványozott élményt ad, kellő áhítattal veszem a kezembe, mert a szöveg egy idő után elidegenedik az embertől.
Hogyan alakult ki a Forma-1 sztorik könyvsorozat?
A szerkezet a kiadó ötlete volt, én pedig tizenöt éve töltöm tartalommal. Van egy mindig visszatérő rész, de az eddig megjelent tizenöt könyvem között nincs két egyforma, minden évben új témákat hozok. Elég életképesnek bizonyult a könyv, csak tudhatok valamit.
Vajon lesz-e mindig Forma-1?
Valami mindig lesz, de az a Forma-1 szerintem Bernie Ecclestonnal együtt sírba száll. Van még egy húsz éve, tekintve, hogy a Bernie még csak 82 éves, nekem pedig van egy 104 éves nagybátyám"
Mit olvas most?
Most éppen olvasom, már egy fél éve, James Joyce-tól az Ulyssest, másodszor, az új fordítását. Kíváncsi vagyok, hogy mennyiben más, mint amit negyven évvel ezelőtt olvastam. Máraitól a legújabb könyvét, a "Hallgatni akartam"-ot olvasom, és Csernok Attila Harmadik könyvét.
Mi a kedvenc könyve?
Mikszáth Kálmántól bármi, Moldovától gyakorlatilag minden, ami komolyat írt. Rejtő Jenőtől a Piszkos Fred, Jorge Amadótól A vén tengerész, Joseph Hellertől az összes, amit írt, Herman Wouktól a Zendülés a Caine hadihajón, de a lista tulajdonképpen végtelen.