Sebastian Vettel a hétvégén Super Mario-jelmezt öltve vett részt egy a Red Bull által szervezett németországi "Soapbox Derby"-n (azaz "Szappanosdoboz-futamon"). A különös versenyen a résztvevők meghajtás nélküli, azaz csupán a gravitáció által hajtott járművekkel száguldottak végig egy lejtős pályán Herten városában

A Mario-jelmezhez természetesen egy jellegzetes bajusz is tartozott, ám Vettel ezt a rajt előtt levette (talán aerodinamikai előnyt kívánt kovácsolni belőle), és így teljesítette a fél kilométeres távot. Mivel a háromszoros világbajnok a verseny zsűrijének is tagja volt, nem szerepelt a hivatalos nevezési listán, ám ennek ellenére mindent beleadott a német közönség legnagyobb örömére.

Mindeközben csapatfőnöke, Christian Horner is egy hasonló versenyen vett részt Londonban, melyet szintén a Red Bull szervezett, méghozzá második alkalommal az Egyesült Királyságban. Horner versenygépe használt Red Bull-alkatrészekből épült, s a csapat overállját, valamint annak logójával ellátott sisakot viselt. Még a pályát is módosították a kedvéért, hiszen az utolsó szalmabála-sikánt el kellett távolítani, hogy a Red Bull-Soapbox teljesíteni tudja a pályát. Horner ennek ellenére nem tudott győzni Londonban, az elsőség egy newcastle-i egységé lett.