DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 27. szombat
F1

Pat Symonds a középpontban: Marussia, Ferrari, Williams, Coughlan

A Marussia F1 Team hivatalosan is bejelentette, hogy partneri kapcsolatuk Pat Symondssal véget ért. A brit szakember 2011 óta dolgozott a csapat tanácsadójaként. Nem marad azonban munka nélkül az egykori Renault technikai igazgató és a Marussiának is van oka az örömre.

Pat Symonds két és fél évet töltött a kiscsapat alkalmazásában és szakmai tanácsokat adott a mérnököknek, fejlesztőknek. A közös történet most véget ért, és a Marussia mostantól a saját útját járja. Talán ennek is tudható be a következő lépésük is (vagy az még Symonds hagyatéka), hiszen Marussia és a Ferrari csapatai szövetségre léptek és technikai szerződést írtak alá, aminek értelmében a félig orosz, félig brit egylet 2014-től a maranellóiaik teljes támogatását élvezi majd beleértve a motort és egyéb technikai alkatrészeket is.



"Nagyon élveztem a közös munkát a Marussiával az elmúlt két és fél szezon során. Nagyszerű fejlődést mutatott be a csapat ennyi idő alatt és sikerült elérni, hogy minden egyes posztra jó ember kerüljön, minden gördülékenyen folyjon. Elértük a célunkat, megvalósítottuk a tervet, amit kitűztünk magzunk elé. A munkám itt véget ért. További sok sikert kívánok a csapatnak" - fogalmazott Symonds, aki azonban nem maradt munka nélkül.

A Williams istálló ugyanis hivatalos közleményben tudatta a nagyvilággal, hogy a "™Crashgate"™ botrány egykori vádlottját nevezte ki technikai vezetőnek. Augusztus 19-én lép majd munkába a 30 éves F1-es tapasztalattal rendelkező szakember. Még a Tolemannél kezdett el dolgozni, majd a Benettonnál és később a Reanultnál is vezetőként alkalmazták. Legendásan jó kapcsolatot ápolt pilótáival, így Ayrton Sennával, Michael Schumacherrel és Fernando Alonsóval is. Utóbbi két versenyzővel összesen 32 nagydíjgyőzelmet szerzett, valamint négy világbajnoki címet. "Nagyon örülök Pat érkezésének, hiszen technikai tudása és sikerei önmagukért beszélnek. Vezetői képessége visszavezethet minket a helyes és sikeres ösvényre" - fogalmazott Sir Frank Williams.

"A Williams egy olyan csapat, ahol mindig nagy hangsúlyt fektettek a különleges technológiai megoldásokra és a mérnöki munkára, megtisztelve érzem magam, hogy ennél az egyletnél dolgozhatok. Büszke vagyok továbbá, hogy ám bízták azt a feladatot, hogy segítsek visszahúzni az élmezőnybe az istállót. Izgatott vagyok és minden erőmmel ezen fogok dolgozni"- nyilatkozta Symonds nem sokkal azelőtt, hogy egy újabb bejelentés érkezett.





Miután Symonds kinevezése megtörtént, várható volt, hogy vezetői feladatok ellátására vették fel. Ez pedig összeegyeztethetetlen a csapat jelenlegi technikai igazgatójának munkájával és pozíciójával. Mike Coughlan így távozott a Williams istálló kötelékéből. Az egylet természetesen háláját fejezte ki a 2011 óta tartó kemény erőfeszítésekért és munkáért, valamint sok sikert kíván a szakember további pályafutásához.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: