DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 13. hétfő
F1

A nehéz rajt ellenére is nyugodt lehet a Ferrari?

A Ferrari istálló tesztpilótája, Marc Gene szerint annak ellenére sincs okuk a pánikra, hogy bizony a 2013-as szezon sokkal eredményesebben is kezdődhetett volna a maranellói gárda számára.

Bár Alonso megnyerte a Kínai Nagydíjat, előtte Malajziában kiesett, míg legutóbb Bahreinben a DRS hibája miatt csak a 8. helyen ért célba. A problémák miatt pedig már 30 pontos hátrányban van a bajnokságot vezető Sebastian Vettelhez képest.

"Annak ellenére, hogy mi történt velünk egyes napokon, a hangulat Maranellóban nyugodt" - nyilatkozta Gene az EFE hírügynökségnek. "Ez egy szokatlan probléma volt, még sohasem történt ilyen korábban, és nem is fog."

Gene biztos benne, hogy a Ferrari képes lesz visszavágni a következő futamokon az ellenfeleinek. "Úgy gondolom, hogy az idei szezonban mindkét bajnokságban a szezon végéig folyik majd a küzdelem. A Red Bull a mérce, de a Lotus és más csapatok is nagyon erősek, és én a Mercedesről sem feledkeznék meg. A bajnokságnak pedig az nagyon jót tesz, ha sok csapat harcol a legjobb pozícióékért."



De vajon miért mondta azt a Red Bull csapat szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko, hogy ők a Lotustól jobban tartanak, mint a Ferraritól? "Úgy vélem, hogy ez csak pszichológiai hadviselés" - válaszolta Gene.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: