DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap
F1

Vettel kipróbálta az új orosz pályát

Vettel volt az első Formula-1-es pilóta, aki az új orosz pályán járhatott. A háromszoros világbajnok ezzel történelmet írt.

A Sochi Olympic Park Circuit versenypálya gőzerővel épül Szocsiban, Krasnador térségben, Oroszországban. Vettelt korábban már hivatalosan is az Infiniti Teljesítményért felelős Igazgatójává nevezték ki, és csatlakozott a korábbi F1-es pilótához, David Coulthardhoz, hogy vezessék a pálya egyik félkész szakaszán az FX Vettel Edition Infinitit.

Miután túl voltak a kötelező körökön, a hivatalos vezetőkkel tett egy sétát a pályán. Ott volt a konstrukció építését irányító vezető és az orosz kormány is küldött egy képviselőt. Amint elkészül az 5,92 kilométer hosszú aszfaltcsík a Szocsi Olimpiai Parkban - mely a 2014-es Téli Olimpiának ad majd otthont - hivatalosan is harmadik leghosszabb versenypálya lesz az F1-es helyszínek között Spa és Silverstone mögött.





Ez a látogatás volt a második olyan alkalom, amikor az Infiniti jóvoltából Vettel elsőként látogathatott meg egy majdnem kész F1-es pályát. 2012 júniusában az Ininiti Red Bull Racing pilótája megtehette az első métereket egy Infiniti IPL G Coupe volánja mögött a New Jersey-ben tervezett versenypálya nyomvonalán az Egyesült Államokban.

Az első Orosz Nagydíjat 2014-ben rendezik, közvetlenül a Téli Olimpiát követően. A pálya az olimpiai faluban épül, a stadionok között fog kígyózni.

A pálya adatai:

Hossz: 5854 méter
Maximum elérhető sebesség: 320 km/h
Pálya szélessége: 13-15 méter
Kanyarok száma: 18
A pálya tervezője: Hermann Tilke

A pálya a hivatalos jelentések, és jelen állás szerint 2014. július végére készül el, az első versenyre pedig több mint 100 ezer látogatót várnak. Az oroszok szerződése hét évre szól, melyet Berine Ecclestone úrral és cégével kötöttek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: