Button a futamon többször is kérte a csapatot, hogy hűtsék le Perezt - hiszen a csata hevében a McLaren két autója többször is összeért -, majd a futamot követően kissé dühösen, túlságosan agresszívnek nevezte Perez versenyzési stílusát. Whitmarsh szerint azonban náluk elképzelhetetlen az, hogy a Red Bullhoz, vagy a Mercedeshez hasonlóan a csapatutasítás eszközéhez nyúljanak.
"Sok zaj volt a fülemben olyan emberektől, akik azt javasolják, hogy állítsuk meg a versengést a pilótáink között. De mi nem tettük" - nyilatkozta Whitmarsh. "Én úgy gondolom, hogy hosszú távon mindkét pilótának jó, hogy tudják, hogy versenyezhetnek egymással és versenyképesek lehetnek. Sokszor láttuk már idén is, hogy a hátul lévő pilóta mindig úgy gondolta, ő gyorsabb, de akárhogy is, mindig lesz olyan, aki megsértődik."

Egykori pilótája, Lewis Hamilton is osztja Whitmarsh véleményét. "Ez jó Martintól" - nyilatkozta Hamilton a Telegraphnak. "Ő engedi a pilótáit versenyezni. Martin nem változott, mi is versenyezhettünk egymással, ez hatékony volt miközben tiszteltük is egymást."
A veterán brazil Formula-1-es pilóta, Rubens Barrichello azonban máshogyan látja a helyzetet. "Úgy gondolom, hogy a McLaren a stratégia segítségével megpróbálta elkülöníteni egymástól a pilótáit, mert ők egymással harcoltak" - nyilatkozta Barrichello a Globónak. "öt körrel később azonban ismét egymásnak estek, mert néha a különböző stratégiák is ugyanazt az eredményt hozzák."