DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap
F1

Button és Perez rendezte viszonyát

Jenson Button és Sergio Perez rendezték nézeteltérésüket, mely a Bahreini Nagydíj alatt alakult ki, a két pilóta zárt ajtók mögött beszélgetett el a csapat vezetésével.

Miután a páros agresszív harcot folytatott a szahíri verseny során, Button és Perez a futamot követően egymásnak estek.

Az eset nagy nyilvánosságot is kapott - részben a csapatrádiónak, részben a futam utáni nyilatkozatoknak köszönhetően - és ezért a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh, valamint a sportigazgató, Sam Michael úgy döntöttek, a Spanyol Nagydíj előtt megvitatják az esetet.

Sam Michael elmondta, késő éjszaka négyen Bahreinben elbeszélgettek, így az eset nem befolyásolja a szezon hátralévő részét.

"Jenson és Checo is lehetőséget kapott véleményének kinyilvánítására, majd mi is elmondtuk a csapat álláspontját" - közölte Michael. "Ez az álláspont egészen egyszerű: a McLaren engedélyezi pilótáinak a kemény és fair küzdelmet, a pilótáknak el kell fogadni ezt. Jó megbeszélés volt, Jenson és Checo nemcsak elmondták a problémákat, de jó viszonyban váltak el."



Michael elmondta, a versenyhelyzetet jobban kellett volna kezelniük.

"Checo érthetően elégedett volt teljesítményével, de elismerte, néha túl messzire ment. Miközben Jenson beismerte, a verseny során keményen reagált néhány esetben. Együtt minden részletet átnéztünk. Azonban a csapat ezt elfogadja, nem alkalmaz csapatsorrendet a pilótáival szemben, annak ellenére, hogy a monitorokon láttuk, intenzív harc alakul köztük, nem alkalmaztunk óvatos stratégiát. De a McLaren mindig így viselkedett az autósportban - mindig így volt és mindig így lesz. A legizgalmasabb pillanatokat a modern érában a McLarennél csapattársként Ayrton (Senna) és Alain (Prost) harca okozta az 1980-as évek végén és Ron (Dennis) nem alkalmazott csapatsorrendet. Jenson és Lewis (Hamilton) szintén harcoltak a pályán egymással az elmúlt három évben - és habár a boxfal számára okoztak időnként hajmeresztő pillanatokat, nem léptünk közbe. És ez helyes volt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: