A Pirellit a gyorsan kopó abroncsai miatt érő támadás élén Sebastian Vettel malajziai és bahreini győzelme ellenére továbbra is a Red Bull áll.
"Úgy gondolom, hogy az abroncsok még mindig túlságosan a határon vannak" - nyilatkozta a Red Bull csapat vezetője, Christian Horner a Bahreini Nagydíjat követően az AFP hírügynökségnek.
A Pirelli azonban továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az abroncsai jók és azokkal a legtöbb csapat elégedett, ennek ellenére az olaszok úgy tűnik, hogy amolyan kompromisszum gyanánt belemennének abba, hogy a kemény és a lágy abroncsaik működési tartományán változtassanak. "A végső döntést az ügyről kedden Milánóban hozza meg a Pirelli" - írta az Auto Motor und Sport újságírója, Michael Schmidt.
A milánói értekezlet tervét a Pirelli motorsport osztályának a vezetője, Paul Hembery is megerősítette. "A csapatoknak azonban nem szabad alapvető változtatást várniuk" - nyilatkozta Hembery a Speed Weeknek. "Végül is semmi sem változott, egy éve is sokat panaszkodtak, majd a megtanulták használni az abroncsokat és a kritika csökkent, végül pedig teljesen abbamaradt."

Az egykori Formula-1-es pilóta, jelenleg a Német Autósport Szövetséget vezető Hans-Joachim Stuck szerint ugyanakkor a Red Bull valószínűleg most elégedett a Pirelli döntésével. "Nyilvánvaló, hogy Vettel és a csapat tudja, hogy hogyan is lehet munkára bírni ezeket az abroncsokat. Vagy legalábbis mára már egy kicsit jobban megértették őket."
Ezzel szemben a német Auto Motor und Sport úgy véli, hogy a Red Bull a saját szemszögéből nem alaptalanul elégedetlen a Pirelli abroncsaival és Bahreinben mindössze annyi volt a helyzet, hogy a magas hőmérséklet miatt a Pirellli keverékei és az RB9-es versenyautó jobb barátságot ápoltak egymással.