A Pirelli gyorsan kopó abroncsai az elmúlt majd két és fél évben sok kritikát kaptak, az olaszok azonban eddig mindig azzal védekeztek, hogy a termékeik nagyon magas minőséget jelentenek és csak az izgalmak fokozása érdekében vannak úgy megkonstruálva, hogy gyorsan elkopjanak. A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa azonban Bahreinben kétszer is defektet kapott, ami bizony a biztonság kérdését is felvetheti a Pirelli abroncsaival kapcsolatban.
"Még sohasem kaptam két defektet egy futam alatt. Nem tudom, hogy miért történt, de ez már túl sok" - nyilatkozta Massa az olasz Sky Italiának a Bahreini Nagydíjat követően. "Talán volt némi törmelék a pályán, de én semmilyen kontaktot sem éreztem."

Mindenesetre a Pirelli motorsport osztályának a vezetője, Paul Hembery sietet gyorsan leszögezni, hogy ők már most azon dolgoznak, hogy kitalálják, mi is okozta a váratlan defekteket. Massa azonban az Auto Motor und Sportnak adott interjújában azt fejtegette, hogy a hiba a Pirelli abroncsaiban volt, hiszen az ő első defektje kísértetiesen hasonlított Lewis Hamilton szabadedzésen történt defektjére, amit a futófelület leválása okozott. Egyes vélemények szerint az ok pedig abban keresendő, hogy a Pirelli olyan extrém módon próbál megtenni mindent a látványosság növelése érdekében, hogy mostanra a biztonsági szempontok másodrangúakká váltak.
"Nehéz ezt kijelenteni" - vélekedik Massa. "De ilyen még nem történt velem korábban, és idén is volt már néhány futamunk. De meg kell értenünk, hogy mi történt, és a helyes irányba kell továbblépnünk."
Massa: A defektes Pirelli már túl sok
https://formula.hu/f1/2013/04/22/massa-a-defektes-pirelli-mar-tul-sok 2013-04-22 12:00:00 2013-04-22 12:00:00
A Bahreini Nagydíjat követően az olasz Pirellinek lehet, hogy egy új problémával kell szembenéznie, ami a biztonság.