Az FIA továbbra is az egy beszállítós modell mellett van és a Pirelli szerződése lejár az idei szezon végén. Az olaszok szívesen maradnának újabb 3 évre, de gyors döntést várnának az FIA-tól, miközben egyre több kritikát kapnak a gyorsan kopó abroncsaik miatt a pilótáktól és a csapatoktól. A Pirelli motorsport osztályának a vezetője, Paul Hembery már többször is kifejtette azon nézetét, hogy ők a lehető leggyorsabban meg akarnának egyezni az új F1-es szerződésről, különben kénytelenek lesznek más projekt után nézni.
"Nem maradhatunk bizonytalan helyzetben" - nyilatkozta Hembery.
2011-ben az előző pályázaton a Pirelli egyik legnagyobb vetélytársa a koreai Hankook volt, a cég elnöke, Hyan Bum Cho akkor személyesen Bernie Ecclestone-nal is tárgyalt és az újabb pletykák szerint a Hankook továbbra is érdeklődne a Formula-1 iránt. "Nagyon jó megbeszélést folytatunk és talán lesz lehetőségünk a következő, vagy egy másik időszakra" - nyilatkozta 2010-ben Cho.

Az olasz Italiaracing értesülései szerint pedig a Hankook ismét alternatívát jelenthet a Pirelli helyettesítésére az F1-ben, és jelzésértékű lehet, hogy az FIA láthatóan nem akarja elsietni az új beszállító kiválasztását, ami könnyen lehet, hogy a Pirelli távozását jelentheti, hisz ők már kijelentették, hogy nem lesznek hajlandóak novemberi szezonzáró Brazil Nagydíjig, vagy azon túl várni a döntésre. "Olyan gyorsan meg akarjuk tudni, amennyire az csak lehetséges, hogy mi leszünk-e a továbbiakban is a beszállítók" - nyilatkozta Hembery. "De ez a szabályoktól is függ. Mi középtávon érdeklődünk az F1 iránt, de csak addig, amíg ez pénzügyi értelemben is megéri."
A Hankook válthatja a Pirellit az F1-ben?
https://formula.hu/f1/2013/04/18/a-hankook-valthatja-a-pirellit-az-f1-ben- 2013-04-18 11:30:00 2013-04-18 11:30:00
A pletykák szerint a jelenleg a DTM-ben tevékenykedő dél-koreai Hankook lehet az olasz Pirelli utódja a Formula-1-ben.