DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap
F1

Hivatalos: Kovalainen visszatér a Caterhamhez

A Caterham F1 Team bejelentette, hogy átalakítja pilótafelállását, Heikki Kovalainen visszatérve a csapathoz az egyik tartalékpilóta lesz Alexander Rossi mellett, aki a Caterham Racinghez szerződve 2013-ban a GP2 bajnokságban áll rajthoz. Az amerikai pilóta a szezonnyitó maláj futamon versenyző Ma Qing Huát váltja.
Ma Qing Hua, aki legutóbb történelmet írva első kínai pilótaként Kínában Formula-1-es versenyhétvégén vett részt, továbbra is fontos tagja marad a Caterham F1 Team pilótafelállásának és hamarosan kiderül, 2013-ban milyen szerepet tölthet be.

Kovalainen Bahreinben és Spanyolországban az első szabadedzésen már részt is vehet. A finn pilóta műszaki fejlesztési feladatokért lesz felelős a Caterham F1 Team csapatnál, segíti a 2013-as autó első fejlesztési csomagjának bevetését.

Cyril Abiteboul, csapatfőnök:
"Miután Ma sikeresen dolgozott Kínában az első szabadedzésen, számos lehetőség lesz még számára és úgy döntöttünk, átszervezzük pilótafelállásunkat. Alexander a Caterham Racinghez kerül, a GP2-ben versenyez és biztos vagyok benne azonnal sikeres lesz a bajnokságban, miközben a szezon során továbbra is kapcsolatban marad a Formula-1-es csapattal. Heikki velünk tér vissza a pályára és örömmel üdvözöljük újra a csapatnál. Hat évnyi Formula-1-es tapasztalattal áll a háta mögött, így tökéletes visszajelzéseket tud adni a különböző konfigurációkról és a 2013-as gumikról is megfelelő képet tud alkotni, miután a 2012-es abroncsokról is rendelkezik tapasztalattal. Miután Heikki három évet töltött nálunk nem szabad eldobni azt a tapasztalatot, amivel rendelkezik. Mivel a Formula-1 csapatsport, Charles Pic és Giedo van der Garde támogatása lesz feladata, ők mindketten jó munkát végeztek első hónapjuk során melyet a csapatnál töltöttek."

Heikki Kovalainen:
"Nyilvánvalóan nagyszerű hír, hogy Bahreinben és Spanyolországban autóba ülhetek, már várom, hogy dolgozhassak és segítsek a csapatnak annyit, amennyit tudok. Bahreinben és Barcelonában egy-egy szabadedzésen veszek részt, a csapatnak kiértékelem az új alkatrészeket, melyeket ezekre a versenyekre visznek, valamint szorosan együtt dolgozom a versenyzőkkel és a mérnökökkel a pályán és Leafieldben, segítek mindenkinek a legtöbbet kihozni az új csomagból. Tony, Cyril és én már régóta tárgyalunk erről a lehetőségről, így jó végre bejelenteni, hogyan segíthetem a csapatot 2013-ban. Fizikálisan készen állok a vezetésre és tudom, tapasztalatommal segíthetek a csapatnak az új ötletek és lehetőségek kiértékelésében a beállítást és a stratégiát illetően. Várom már a munkát!"
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: