DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök
F1

Red Bull: A többiek jobban bántak a gumikkal

Nem is tagadja a csapat, hogy nem erre az eredményre számítottak a rajt előtt. Az első sorból indultak, de mindkét autó visszaesett. Sebastian Vettel a harmadik, Mark Webber a hatodik lett.

Sebastian Vettel: "Azt hiszem, mindig egy kicsit csalódott vagy, ha az első helyről indulsz, de nem ott fejezed be, de összességében ez egy jó hétvége volt számunkra. Ma egy pole pozíció és egy dobogós hely - de a versenyen kicsit agresszíven bántunk az abroncsokkal és elvesztettük az elejét, míg a többiek kicsit jobban csinálták. Mindig vannak területek, ahol még lehet fejlődni, de a mai eredményünk számunkra rendben van. Nem láttuk Kimit a pályán, túl gyors volt és Fernando is átugrott minket egy veszélyes idővel, de boldogok lehetünk a harmadik hellyel."

Mark Webber: "Volt némi gond a rajtrácson, a bokszba érkező telemetria adatok jelezték, és ez nem volt éppen ideális a srácoknak, akik mindent beállítottak a rajtra. Elvesztettük a KERS-et is a verseny első felében. Úgy tűnt, elég kemények vagyunk az első szett gumival, és már nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy a győzelemért harcoljunk. Volt egy lassú kerékcserém, ami miatt Jenson mögé kerültem. Azért megmentettünk valamit a végén, de Melbourne ma csalódást okozott, hogy nem jutottunk többre. Nehéz volt harcolni a többiekkel, akik két kiállást csináltak."



Christian Horner, csapatfőnök: "Az első sorból indultunk, a harmadik és a hatodik hely nem az volt, amit célul tűztünk ki, de mindent egybe vetve a versenyen azt hiszem, ez volt a legjobb, mait el lehetett érni. A Lotus úgy tűnt nagyon vigyáz az abroncsokra és Kimi képes volt arra, hogy működjön a versenye két kiállással. Azt hiszem ma már, a hűvösebb körülmények között nem optimálisak ezek az abroncsok, de mégis biztatóan indul ez a bajnokság, egy dobogós és egy hatodik hellyel. Mark tett előrelépést a rossz kezdet után és a KERS-el is gondja volt a verseny első felében. Sikerült helyreállítanunk a rendszert,  és onnan kezdve erős volt. Úgy hagyjuk el ezt a versenyt, hogy tudjuk, az autónk jó és várjuk a melegebb időben zajló Maláj Nagydíjat."

Thierry Salvi, Renault: "Elég sima verseny volt ez a mi szempontunkból, mert számoltunk a gumiabroncsok viselkedésével. Motor szempontból nem volt különösebb aggály - elég hűvös volt, ami megkönnyíti a motorok dolgát. A fő feladat, az üzemanyag fogyasztás, amit kezelnünk kell,  de minden rendben ment. Van egy dobogós helyezésünk, ami jó kezdet számunkra, várjuk a következő versenyt."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: