DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 8. szerda
F1

Massa: Fogalmam sincs az erősorrendről

Felipe Massa beismerte, miközben bízik abban, hogy a Ferrari erős autó, nem tudja, az élcsapatok autói közé tartozik-e.

Miután csütörtökön a barcelonai teszten az F138-at vezette, Massának már csak egy napja maradt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj előtt, hogy teszteljen. Mark Webber már közölte, hogy a Red Bull sebessége nem jó, de az élen tanyázó gyors autók közé tartozik, Massa elmondta, remélte, hogy ők is ebbe a csoportba tartoznak, de a Ferrarit csak a tavalyi szezon előtti felkészüléshez képest tudja felmérni.

"Természetesen bizakodom, mindig nagyon bizakodsz a szezon elején" - mondta el Massa. "Az autó iránti érzések pozitívek, mivel többször elmondtuk, ha a tavalyi évhez hasonlítunk, akkor az idei sokkal jobb. Az autó sokkal jobban működik, jó irányba halad. De addig, míg az időmérő edzésen azonos üzemanyag-mennyiséggel és azonos abroncsokkal nem mentél, mint a többiek nehéz bármit mondani. De bízom a csapatban és remélem, elől leszünk."

Utolsó előtti napjára koncentrálva Massa elmondta, késő délután ki kellett fogyasztani autójából az üzemanyagot és hozzátette, elégedett volt a verseny szimulációval, habár nem sikerült akkor gyors kört futnia, amikor a pálya a legjobb állapotban volt.




"Nos, a múlt heti teszt azt hiszem pozitív volt. Egy napot rontott el az időjárás, amely az utolsó nap volt amikor vezettem, de ettől eltekintve, azt hiszem fontos teszt volt - mindhárom napot száraz pályán teljesítettük - megismertük az autót, az abroncsokat, több dolgot az autóval kapcsolatban; a megbízhatóságot is. A héten a mai nap nem volt jó, újra katasztrofális volt, de még a rossz időjárás ellenére is sok kört futottam. Délután verseny szimulációt teljesítettem, elégedett voltam, hogy probléma nélkül tudtam teljesíteni, ez fontos volt. Az első verseny szimulációt teljesítettük a tesztek során. Az autó jól működött esőben. Az egész délelőttöt esős időben teljesítettem és azt kell mondjam a verseny szimuláció is jól sikerült. Őszintén szólva, amikor a többiek is verseny szimulációt teljesítettek úgy érzem jó teljesítményt nyújtottunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: