Az ausztrál pilóta 1:22.693-as idejét lágy keverékű Pirelli abroncson érte el, hét perccel a leintés előtt és 1.655 másodperces előnnyel végzett az élen Lewis Hamilton előtt.
A késő délelőtti esőzés után a pilótáknak az esős pályán kellett boldogulni, az esőgumit használták a kora délelőtti körözés során, Webber folyamatosan 1:44-es köröket teljesített.

A pálya annyit javult, hogy előkerülhettek az intermediate abroncsok, Paul di Resta volt az első, aki a zöld jelzésű Pirellivel próbálkozott.
Webber tovább növelte a sebességet, 1:38 alá került, majd Felipe Massa elsőként feltette a slick abroncsokat, a Ferrari pilótája közepes keveréket használva azonnal 1:30-ra szorította le az időt.
Erre az időszakra a pálya elég szárazzá vált ahhoz, hogy a gumikkal taktikázni lehessen, a délután folyamán előkerült a közepes, lágy és szuperlágy keverék.

Később Massa Ferrarija a kilences kanyar kijáratánál megállt, így az utolsó 12 perc nagyon hevesre sikerült.
Webber és Hamilton folyamatosan cserélték az első helyet egymás között, majd a Red Bull pilótája kétszer is javítani tudott és az élen zárta a napot.
Hamilton, aki a slick abroncsokon az egyes kanyarnál megpördült a második lett Jean-Eric Vergne, Valtteri Bottas és Sergio Perez előtt.

Hamilton teljesítette a legtöbb kört, a brit pilóta 113 fordulóig jutott, egy körrel többet teljesítve, mint Massa. Perez volt a harmadik olyan pilóta, aki elérte a százas határt.
Az utolsó szezon előtti teszt pénteken folytatódik Barcelonában.
II. Barcelona teszt - 1. nap végeredménye:
| 1 | Webber | Red Bull | 1m22.693s |
| 2 | Hamilton | Mercedes | 1m24.348s +1.655 |
| 3 | Vergne | Toro Rosso | 1m25.017s +2.324 |
| 4 | Bottas | Williams | 1m26.458s +3.765 |
| 5 | Perez | McLaren | 1m26.538s +3.845 |
| 6 | Gutierrez | Sauber | 1m26.574s +3.881 |
| 7 | di Resta | Force India | 1m27.107s +4.414 |
| 8 | Massa | Ferrari | 1m27.541s +4.848 |
| 9 | Chilton | Marussia | 1m28.166s +5.473 |
| 10 | Pic | Caterham | 1m28.644s +5.951 |
| 11 | Grosjean | Lotus | 1m34.928s +12.235 |