A csapatok a zápor ellenére is pályára hajtottak reggel nyolckor, talán mert az előrejelzés szerint nagyobb zuhé várható még a nap folyamán. Ez a hét ettől függetlenül sok választ megadhat a szakértőknek és maguknak a csapatoknak is a bő két hét múlva induló 2013-as szezon előtt. Az első kétely rögtön megoldódni látszik, hiszen a pálya melletti étteremben Adrian Sutil tűnik fel, egyre valószínűbb, hogy ő lesz idén Paul di Resta csapattársa a Force Indiánál.
Elsőként Pic hajtott ki a nedves aszfaltra, majd Vergne, Chilton, Hamilton és Massa is követték. Húsz perccel a kezdést követően máris piros zászlót lengettek. Egy régi ismerős, Romain Grosjean keresett valamit a 14-es kanyar melletti kavicságyban, talán tavaly hagyott el valamit Barcelonában. Autóját mindenesetre a daru vette kezelésbe. Tíz perccel később már lengették is a zöldet, a pilóták pedig neki is vágtak unikornist keresni a szivárvány alatt.

Hamilton, Webber és a Sauber legújabb mexikói csodagyereke, Esteban Gutierrez körözött egy ideig a pályán, az egyetlen viccnek nem nevezhető kört a Red Bull ausztrálja produkálta (1:44.057), amivel élre is állt. Vettel nyomkeresője intermediate abroncsokon száguldott a pályán, a Mercedes és a Sauber mai futói viszont óvatosabbak voltak, ők még esőgumival vágtak neki a kihívásnak. Vergne úgy döntött megböki a bikát és ment egy 1:43.059-es időt, amire Bottas 1:49.036-al válaszolt"Nem viccel a finn, vagy mégis? Egy óra elteltével aztán Felipe Massa 1:42-es időt futott, amire csak Vergne tudott érdemileg reagálni.
Hozzá kell tenni persze, hogy ezek az idők húsz másodperccel lassabbak, mint ideális körülmények között, tehát senki ne higgye, hogy idén Jean-Eric Vergne lesz Vettel legnagyobb ellenfele bajnoki övért folytatott csatában. Massára minden bizonnyal többen fogadnának, hiszen csak egy tűzpiros lovacska ágaskodik alatta, de azért nagy pénzt arra se tegyen senki, hogy 2013-ban világbajnokként hagyja ott a Ferrarit. Azért a franciát még megelőzte, de nem sokáig ült a trónon, hiszen Hamilton -akinek öccse jelenleg a WTCC-ben tesztel - odalépett a Mercedesnek és az élre tört. Fél tizenkettőkor ismét úgy döntött valaki, hogy felméri a pálya melletti kifutó minőségét. Ezúttal Gutierrez csúszott meg, ő a hármas fordítóban. Eddig a pillanatig ő futotta a legtöbb kört, szám szerint 46-ot, de alighanem megunta a monoton körözgetést. Többen kavicságyba hajtottak már a délelőtt folyamán, így Webber és Perez is, de ők vissza tudtak térni az előírt nyomvonalra.

Dél előtt pár perccel folytatódott az edzés, Chilton eredménye figyelemre méltó - legalábbis Karthikeyan számára - hiszen már majdnem sikerült 1:50 alá is mennie. Ebéd közben tehát Hamilton kacsingathat szerelőire büszkén, hiszen 1:41.614-es ideje egyelőre etalon. A szünetben a csapatok nagy része egyébiránt elemzi a mért adatokat, míg a Marussia megvárja, míg Chilton beér a garázsba.