DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 8. szerda
F1

A Williams folyamatos fejlődést ígér

A Williams megígérte, hogy mindegy egyes versenyhétvégére visz majd valami új fejlesztést.

Múlt évben a csapat a 8. helyen végzett a világbajnokságban, amin természetesen szeretnének javítani, hiszen az autó versenyképességét Maldonado győzelme is bizonyította.

A második teszten bemutatott FW35 a Williams szerint még nem az a konfiguráció, amit majd a szezonnyitón fognak használni, viszont a jelenleg is futó barcelonai teszten szereplő autó már a végleges verziónak mondható.

A technikai igazgató, Mike Coughlan szerint azonban ha a tökéletesség lebeg a szemük előtt, akkor még a mostani autót is fel kell tuningolni pár újdonsággal Ausztráliára.  Úgy gondolja, hogy a Williams egyik gyengesége az volt, hogy nem fejlesztett folyamatosan, márpedig ha  versenyképes autót szeretnének Bottas és Maldonado alá tenni, akkor ezen kell javítaniuk.

"Nem hoztuk ki magunkból a maximumot múlt évben." - mondta Coughlan. "Pastor elég rosszul vezetett az év vége felé, így az emberek nem vették észre az autó hibáját, pedig volt rendesen. 2013-ban megígérjük, hogy mindegy egyes futamon előrukkolunk majd valami újjal. Megpróbálunk majd ebbe is valami rendszert tenni, hogy lehetséges legyen, hogy rögtön a gyárból a pályára tudjuk vinni ezeket a fejlesztéseket. "

"Az új autón még fogunk egy keveset alakítgatni Barcelonában mielőtt nekifutnánk vele az új évnek. Melbourne-ben már egy kicsit jobb autóval fogunk megjelenni, és a terv, hogy minden egyes futamra így mehessünk.  Bár a Maláj nagydíjra kicsit nehéz lesz ezt teljesíteni, tartjuk magunkat a tervünkhöz.  Persze az sajnos lehetetlen, hogy mindkét autón egyszerre fejlesszünk, de a pilótáink mögött ugyanaz a csapat fog állni."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: