Az 1961-es szezon végére a British Racing Motors (BRM) már 37 világbajnoki futamon volt túl és elköltött 1 millió fontot, ennek ellenére azonban még csak egyetlen egy futamgyőzelem szerepelt a nevük mellett. A csapat, amelyet eredetileg azzal a céllal alapítottak, hogy öregbítse a brit mérnökök hírnevét, de e helyett inkább csak egyszerűen megbízhatatlan Formula-1-es autókat gyártott egyre inkább nevetség tárgyává vált a paddockban. Az istálló dúsgazdag mecénása, Sir Alfred Owen azonban megunta ezt és közölte a csapat tervezőjével, Tony Ruddal, hogy a BRM 1962-ben vagy nyer két futamot, vagy becsukja a boltot. Szerencsére azonban a P57-es egy valószerűtlen hőssé vált.
1961-ben a bemutatkozó 1.5 literes motorszabály idején a P57-es egy jellegtelen kinézetű autó volt eltekintve az égbemeredő kipufogó csöveitől, amivel a csapat kísérletezett egy ideig, majd a sok műszaki hiba miatt végül feladta azt. Az autóba eredetileg a Coventry Climax 4 hengeres motorjait építették, de azzal Graham Hill minden tudása ellenére sem volt képes felvenni a harcot a Ferrari 156-os cápáival.
A színfalak mögött azonban az Owen Organisation (a BRM mögött álló mérnöki nagyágyú) már dolgozott egy 1.5 literes V8-as motoron, amelynél az alkatrészek minimális súlyával akartak maximális fordulatszámot elérni. Az új motor végül már 1961-ben feltűnt, de az 1962-ig nem volt még versenyre kész stádiumban. A P57-es (vagy inkább P578) pedig 1962-ben a régi és nehéz 5 sebességes BRM váltóval a hátán is egyből bajnokesélyessé lépett elő.
Hill 1962-ben egy-egy világbajnoki sorozaton kívüli győzelemmel nyitott Goodwoodban és Silverstoneban, majd megnyerte a Formula-1 szezonnyitó futamát is Zandvoortban. Annak ellenére azonban, hogy formában voltak az a második futamgyőzelem ezt követően sehogyan sem akart összejönni, hiába a régi megbízhatatlan BRM kísértete visszatért. Monacóban úgy tűnt, hogy Hill nyer, nyolc körrel a futam vége előtt azonban a motor megadta magát, Belgiumban a makacs gyújtáskimaradás miatt Hill végül csak a második lett, míg Franciaországban a kilazult fojtószelep fosztotta meg Hillt a győzelemtől.
A szezon első felében hullámzó teljesítményű BRM azonban a szezon második felére csodálatossá vált. A Brit Nagydíjon a 4. helyen végző Hill a Német Nagydíjon esőben egy briliáns győzelmet aratott, majd Monzában Richie Gintherrel a nyomában kettős győzelemre vezette a BRM-et, az Amerikai Nagydíjon pedig Jim Clark Lotusa mögött a 2. helyen ért célba. Ez azt jelentette, hogy ha Hill a szezonzáró Dél-Afrikai Nagydíjon legyőzi Clarkot, akkor ő a világbajnok. Hill tökéletesen oldotta meg a feladatott, megnyerte a futamot és ezzel ő lett az első brit világbajnok, aki egy brit autóban szerezte meg a világbajnoki címet.
A szezon tehát némi buktató után úgy ért véget, ahogyan elkezdődött és a BRM a várakozásoknak megfelelően begyűjtötte az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is. A csapat azonban soha többé nem ért fel ilyen szédítő magasságokba, de túléltek további 15 évet a Formula-1-ben, ami nagyrészt a P57-es érdeme volt.
BRM P57 műszaki adatok:
Karosszéria: Fémcsőváz és alumínium karosszéria elemek
Motor: 1.5 literes BRM V8
Teljesítmény: 193 lóerő
Erőátvitel: Colotti type 34/BRM
Kuplung: AP
Gumiabroncs: Dunlop
Fék: Dunlop
Tengelytáv: 227.3 centiméter
Pilóták: Graham Hill, Tony Brooks, Richie Ginther
