A Force India és a Caterham az a két csapat, amely még nem véglegesítette pilótafelállását, de a tesztek közeledtével a döntés néhány napon belül várható.
Az egyre nehezedő gazdasági helyzet miatt a csapatok sokkal inkább a kereskedelmi szempontok alapján választják ki pilótájukat.
Force India: Bianchi vs Sutil
A Force India jó hely, Nico Hülkenberg a Brazil Nagydíjon megmutatta, a csapat képes a mezőny elején harcolni.
Habár Paul di Resta szerződtetését még nem jelentették be, tavalyi évben mutatott teljesítménye alapján valószínűleg 2013-ra is esélyt kap, így helye biztosított.
A tavalyi év vége felé az esélyesek száma megduplázódott a Force Indiánál, a Sauberhez távozó Nico Hülkenberg helyére olyan pilótákat vártak, mint a fiatal Luiz Razia, a tavalyi évre ülés nélkül maradt Jaime Alguersuari és Sebastien Buemi, vagy a 2012-ben a pályán teljesítő Bruno Senna és Kamui Kobayashi.
Habár mindegyik pilóta mögött komoly szponzorok állnak, a Force India elnöke, Otmar Szafnauer a tavalyi szezon végén elmondta, sokkal inkább a pilóták képességeit, mint támogatóikat mérlegelik.
A szakember tisztázta, sokkal inkább a sebesség a döntő, mivel csak így lehet megfelelően teljesíteni.

Ennek következtében a választék két főre szűkült, a veterán Adrian Sutilra és a feltörekvő sztárra, Jules Bianchira.
Sutil megfelelő tapasztalattal és sebességgel rendelkezik és folytatni tudja a Hülkenberg által kitaposott ösvényt és még szponzorok is állnak háta mögött.
Bianchi szerződtetése sokkal inkább kockázatos, mert még Formula-1-es versenyen nem indult, ám vonzó is lehet, hiszen szoros szálak fűzik a Ferrarihoz.
A francia pilóta 2013-ban is a Ferrari Pilóta Akadémiájának tagja és hosszú távú szerződtetése esetén 2014-től a Force India akár erőforrást is kaphat az olasz csapattól.
A Ferrari még dolgozik a jövőbeli motorszerződéseken és talán egy újabb partnerrel szerződik, amennyiben a Scuderia Toro Rosso 2014-től Renault erőforrásra vált.
A Force India pilótáiról a végső döntést a csapatfőnök, Vijay Mallya mondja ki, akinek mérlegelnie kell az esélyesek hosszú- és rövid távú előnyeit is.
Caterham: Petrov, Senna vagy van der Garde?
A Caterhamnél szintén nehéz döntést kell meghozni arról, kit választanak a fiatal Charles Pic csapattársának.
A leafieldi csapat az utolsó pillanatban szerezte meg a konstruktőri bajnokság 10. helyét Vitalij Petrov Brazíliában elért eredményének köszönhetően, de továbbra is szeretnék, ha a kereskedelmi helyzet még jobb lenne.
Heikki Kovalainen szerződését valószínűleg nem hosszabbítják meg, az üres ülésre a legesélyesebb Petrov, Bruno Senna és Giedo van der Garde.

Petrov interlagosi 11. helyezésével 10 millió dollárhoz segítette a Caterham csapatot, így nyilvánvaló döntés lenne a pilóta megtartása. Ezen felül Petrov további szponzorokat vihetne a csapathoz a küszöbön álló, 2014-ben megrendezésre kerülő Szocsi Nagydíjjal.
Azonban Senna is értékes támogatókkal rendelkezik és a csapat számára előnyös választás lehet.
Ahogy Mallya, úgy a Caterham is nehéz döntés előtt áll, de végül csak egy pilóta mellett dönthet.
Az eddig ismert 2013-as pilótafelállás:
Red Bull:
Sebastian Vettel
Mark Webber
Ferrari:
Fernando Alonso
Felipe Massa
McLaren:
Jenson Button
Sergio Perez
Lotus:
Kimi Räikkönen
Romain Grosjean
Mercedes:
Lewis Hamilton
Nico Rosberg
Sauber:
Nico Hülkenberg
Esteban Gutierrez
Force India:
Paul di Resta
Williams:
Pastor Maldonado
Valtteri Bottas
Toro Rosso:
Daniel Ricciardo
Jean-Eric Vergne
Caterham:
Charles Pic
Marussia:
Timo Glock
Max Chilton