DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

Dennis: Meg tudtuk volna tartani Hamiltont

Ron Dennis, a McLaren korábbi csapatfőnöke és a McLaren Automotive jelenlegi elnöke elmondta, a csapatnak meg kellett volna tartania Lewis Hamiltont a 2013-as szezonra, ehelyett a két fél útjai elváltak. 2008 világbajnoka tavaly szeptemberben bejelentette, három évre szóló szerződést kötött a rivális Mercedes csapattal.

"Azt hiszem, rossz leírni, hogy Lewis elhagyja ezt a csapatot" - közölte Dennis. "Tulajdonképpen ez a helyzet alakul ki akkor, ha a körülmények nem jók. Az élet nem arról szól, hogy egy személy dönt mindenről. Ez soha nem így van. Minden a körülményektől függ. Mindenki azt mondja: Elkeserít ez, vagy elkeserít az? Mi? Én gyakorlatias ember vagyok. Képesek lettünk volna olyan helyzetet kialakítani, ahol együtt maradhattunk volna? Valójában igen. Helyesen cselekedtünk volna? Nem hisszük."




Dennis szót ejtett Hamilton jövőjéről is a Mercedesnél, elmondta, habár nem kívánnak rossz eredményeket a 27 éves pilótának, de remélik, a McLaren a Mercedes előtt marad.

"Egy szerződés lejártának végén bármit választanak az emberek, profi dolog támogatni a másik oldalról. Nem kívánunk neki sikert a Mercedesnél - ez érthető, mivel nyilvánvalóan ellenfél lesz - de nem is kívánunk neki semmi negatívumot."

Lewis Hamilton helyét Sergio Perez veszi át a McLarennél, a mexikói pilóta lesz Jenson Button csapattársa, aki negyedik évét kezdi a wokingi csapatnál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: