DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

A Sauber idén a futamgyőzelmekért harcolhat?

A McLarenhez távozó Sergio Perez szerint egykori csapata, a Sauber a stabil 2013-as technikai szabályoknak köszönhetően akár még a futamgyőzelmekért is harcolhat majd az idei szezonban.

A Sauber istálló a 2012-es szezonban Sergio Perez révén három, míg Kamui Kobayashi révén egy dobogós eredményt szerzett, sőt Pereznek a Maláj és az Olasz Nagydíjakon még a győzelemre is esélye volt. A jövőre már a McLarennél versenyző Perez szerint pedig a Sauber új autója akár még ahhoz is elég gyors lehet az idei szezonban, hogy futamgyőzelmet szerezzen.

"Ők ismét erősek lesznek" - nyilatkozta Perez az Autosportnak. - "A szabályok nem változtak, ezért nincs ok arra, hogy miért is ne lennének ismét nagyon versenyképes szinten. Biztos vagyok benne, hogy lesz néhány futam, ahol a győzelemért fognak majd harcolni. És ha jó eredményeket szereznek, akkor én örülni fogok neki. Inkább ők szerezzenek jó eredményeket, mint más csapatok."



A Perez helyére érkező Nico Hülkenberg szerint azonban még túl korai, hogy megítéljük a Sauber versenyképességét. "Én nem szeretnék arról beszélni, hogy dobogókat szerzek majd a Saubernél, mert ezen a ponton ez még túl korai" - nyilatkozta Hülkenberg. - "Senki sem tudja, hogy milyenek lesznek az új autók. De azért látom a potenciált a Sauberben, és remélem, hogy jó dolgokat tudunk majd elérni, bármi legyen is az."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: