DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 21. kedd
Egyéb

Így segít a tiszta víz a sportteljesítmény növelésében

A tiszta ivóvíz az emberi élet alapfeltétele. Sejtjeinknek szüksége van a vízre, a felhasznált folyadékot pedig napról napra pótolnunk kell. Ha pedig aktív életmódot folytatunk, ez hatványozottan igaz.

Most megmutatjuk, hogy miért fontos a rendszeres hidratáció a sportolók számára. Valamint azt is, hogy hogyan oldható meg hatékonyan és egészségesen a mindennapi folyadékbevitel.

 

Miért igyunk több vizet aktív életmód mellett?

Sportolóként fontos, hogy nagy gondot fordítsunk a folyadékbevitelre. A GottiWater ballonos ásványvizei lehetővé teszik azt, hogy ezt akár otthon is tiszta forrásból tegyük meg. Ez fontos, hiszen az emberi testnek mintegy 60 százaléka víz. A folyadékra sejtjeinknek, csontjainknak és izomzatunknak is szüksége van a megfelelő működéshez.

Ez pedig hatványozottan igaz a sportolók esetében, akik teste fokozottabb igénybevételnek van kitéve. Az elvesztett folyadékot pedig egyéb italok helyett érdemes minden esetben egészséges, cukortól, adalékanyagoktól és szennyeződéstől mentes ivóvízzel pótolni.

https-_gottiwater.hu_ - 2024 április - Cikk3



A dehidratáció és a csökkenő teljesítmény kapcsolata

A kiszáradás olyan probléma, amelyet sokan csak akkor vesznek észre, ha már komolyabb egészségügyi gondokat is okoz. Pedig már a minimális folyadékhiány is képes lehet csökkenteni az állóképességet, a koncentrációt és növelni a fáradtságérzetet.

Ha nem fogyasztunk életkorunknak, testalkatunknak és fizikai igénybevételünknek megfelelően elég vizet naponta, az könnyen vezethet dehidratáltsághoz. Ez pedig hamar rányomhatja a bélyegét a sportteljesítményre, hiszen a megfelelő hidratáltsági szint fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a testünk nagyobb igénybevétel mellett is optimálisan működhessen.

 

Így támogatja a tiszta ivóvíz az egészséges növekedést

A testedzés során az izmok jelentős mennyiségű vizet veszítenek. Ezt az egészséges működés, a hatékony regeneráció és az izomnövekedés érdekében is fontos, hogy minden esetben pótoljuk.

A megfelelő hidratáltsági szint fenntartása a test hőmérsékletének önszabályozását is segíti. Csökkenti a túlmelegedés kockázatát, amelynek köszönhetően szintén sok egészségügyi problémától képes megóvni. Jó hatással van az izmok és ízületek rugalmasságára és egyfajta kenőanyagként működik. Ez különösen fontos, ha olyan sportot űzünk, ahol az ízületeink nagyobb terhelésnek vannak kitéve.

 

A mentális teljesítményre is jó hatással van

Ahogy a mondás tartja, ép testben ép lélek. Ez azt jelenti, hogy a rendszeres mozgás és a megfelelő folyadékfogyasztási szokások nemcsak a fizikai, de a szellemi erőnlétet is támogatják. A kutatások szerint az enyhe folyadékvesztés is negatív hatással lehet a mentális teljesítményre és a hangulatunkra is. 

A rendszeres vízfogyasztás azonban segíthet megőrizni a mentális frissességet és erősíteni a koncentrációt, ami nemcsak a hétköznapokban, de a versenyekre való felkészülés vagy az intenzív edzés során is fontos lehet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: