DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 18. csütörtök
Egyéb

Méhek és Kiss Norbi az Állatok Világnapján

Kiss Norbi a macskák mellett a méhek, és a számukra fontos beporzó növények védelmére is felhívta a figyelmet az Állatok Világnapján.

A méhészet, a beporzás, a mézelő növények ültetésére és fontossága, a foci, az autósport és az állatvédelem örömteli egymásra találásának pillanata volt a témája idén Kápolnán, az Állatok Világnapja alkalmából rendezett ünnepségnek.

Kiss Norbert, a Macskaárvaház Alapítvány immáron ötszörös Európa Bajnok kuratóriumi tagja, Szalóki Péter, Kápolna alpolgármestere, és Dr Andráskó Dénes, a település aljegyzője fogadta az ünnepségre érkező vendégeket, akik közül Kiss Zoltán méhész és Blahó László önkormányzati képviselő a szomszédos Kompoltról, Képe Tibor, a Hyundai Hatvan tulajdonosa és Prisztóka Tamás üzletember Hatvanból, Harmati Péter, az Eger SE focicsapatának vezetője és az NB3-as klub két kitűnő játékosa Egerből, Gilyén Krisztián, a 11 éves virtuális kamion csapat-Európa-bajnok szüleivel együtt Budapestről, Budai István üzletember Tiszadorogmáról, Kücsön Gyula, az Élményfalu ötletgazdája Sarudról, Kovács Attila üzletember, fertálymester, Bódi Zsolt, valamint Kovács Cs. Tamás önkormányzati képviselők és Tóth Márton üzletember Egerből, Ferenc Zsolt gépészmérnök, a Dodge Múzeum alapítója pedig Vecsésről érkezett.

Állatok Világnapja 1



„Fontos és örömteli, hogy Heves Vármegyében az állat és a természetvédelemnek ilyen erős közösségépítő ereje van” – fogalmazott köszöntőjében Ignácz Balázs főispán, utalva arra, hogy hatékony állatvédelem csak a települések, a közösségek, és a támogató civilek összefogásával lehetséges, majd hozzátette: a világhírű magyar autóversenyző Kiss Norbert kápolnai állatvédelmi központjába mindig szívesen jön, mert meg van győződve arról, hogy az ott végzett önkéntes munka fontos és társadalmilag hasznos.

A rendezvényen részt vett a népszerű Trollfoci szerkesztősége is, amelynek tagjai az állatvédelem iránti elkötelezettségből, és az állatvédelem iránt egyre növekvő érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy mostantól egyre több a focihoz és az állatvédelemhez egyaránt kötődő tartalmakat készítenek. Ezúttal az Eger SE két elkötelezett állatvédő focistája, és a csapat köztudottan állatszerető vezetője, az egykori ismert játékos, Harmati Péter képviselte a focit, míg a Macskaárvaház Alapítvány mellett a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője, Kapin Ricsi és csapata, valamint a Noé Állatotthon alapítója, Matusek Zoltán az állatvédelmet.

Állatok Világnapja 2

Az Állatok Világnapja alkalmából nem először látogatott Kápolnára Náksi Attila DJ, zenei producer, aki nem csak állatbarát, de a magyar válogatott himnuszának is a szerzője. Szintén a zenei élet kiválósága, Kápolna világhírű hegedűművész prímása, Báder Ernő is eljött, aki az alapítvány Kápolnára költözésétől támogatja a civil állatmentő munkát.

Az Állatok Világnapja Assisi Szent Ferenc emléknapja. Dr. Illés Zoltán egyetemi tanár, az Orbán-kormány korábbi környezetvédelmi államtitkára, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszteri biztosa, a vendégek előtt mondott beszédében rámutatott: Ferenc testvér nyolcszáz évvel ezelőtti gondolatai, Isten teremtményei, az állatok szeretetéről és tiszteletéről ma is aktuálisak és követendőek.

Állatok Világnapja 7

A világhírű magyar autóversenyző, Kiss Norbert utalva újabb Európa bajnoki győzelmére elmondta, hogy jó csapat nélkül sem az autósportban, sem az állatvédelemben nem lehet eredményeket elérni, és mint fogalmazott: „Boldog vagyok, hogy a Révész Racinggel az autósportban és a Macskaárvaházzal az állatvédelemben is nagyszerű csapatban dolgozhatunk a céljaink eléréséért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: