DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Sorsfordító: Még a csilláron is a lógtak!

Annyi érdeklődő gyűlt össze, hogy sokan állva kényszerültek végignézni a Kiss Norbi állatvédelmi munkájáról készült Sorsfordító című filmet, a díszbemutatón Budapesten, a Cirkó Gejzír moziban.

Lányi Adél filmrendező dokumentumfilmje ezt követően több külföldi fesztiválon is részt vesz, így a szabályoknak megfelelően csak ezután kerülhet a hazai nagyközönség elé, és – várhatóan – az állami televízió műsorára is. A vendégeket Kovács Zsolt országgyűlési képviselő, valamint Dr. Illés Zoltán korábbi környezetvédelmi államtitkár, ökológus, egyetemi tanár, a Közlekedési és Építési Minisztérium miniszteri biztosa köszöntötte, felhívva a figyelmet arra, hogy mind a hazai állatvédelem, mind pedig a dokumentumfilm-készítés fontos eredményekkel büszkélkedhet.

mozi1



Kovács Zsolt arra is kitért, hogy a dokumentumfilm szakmai eszközeivel lehet talán a leghitelesebben bemutatni azt az örömet és küzdelmet, amit az állatok védelme, mentése jelent az önkénteseknek. Dr. Illés Zoltán hozzátette: példaértékűnek tartja Kiss Norbert és a Macskaárvaház Alapítvány munkáját, büszke arra, hogy az alapítvány önkénteseihez évtizedes szakmai-baráti kapcsolat fűzi. A Sorsfordító című film díszbemutatóján, amelyet megtisztelt részvételével Eperjes Károly színművész is, számos olyan Heves vármegyéhez köthető közszereplő is megjelent, akik szerepelnek az alkotásban, vagy önkéntesként részt vállaltak az állatmentés feladataiban.

mozi2

Így többek között Szalóki Péter, Kápolna alpolgármestere, Gyetvai Péter természetfotós, a Fidesz Kál-Kompolti csoportjának elnöke, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Bíró Márk. a megyében élő, korábbi országgyűlési képviselő, Szikora István sokszoros magyar bajnok nehézsúlyú bokszoló, edző, Kapin Ricsi, a Szurkolók az állatokért mozgalom vezetője, Nagy Norbert, Heves Vármegyében élő Európa-bajnoki futamgyőztes túraautó- és hegyiversenyző, valamint Szomszéd Lajos, egri üzletember, az alapítvány támogatója.

mozi3

„Megtiszteltetés és öröm, hogy Lányi Adél filmrendező a mi alapítványunk történetét választotta nagyszerű filmje témájául, bízunk benne, hogy mind az állat és természetvédelem, mind pedig a rendezőnő karrierje szempontjából egy fontos alkotás lesz a Sorsfordító” – fogalmazott Bóday Csilla, a Macskaárvaház Alapítvány titkára, aki bízik benne, hogy a film a jövőben a hazai iskolák természet és állatvédelmi vizuális pedagógiai programjának is része lehet majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: