DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
Egyéb

A sokszínűség elősegítéséért fektetne a Chelsea-be Hamilton

Részletesebben beszélt a napokban megjelent hírekről a hétszeres világbajnok, tisztázva, hogy miért is lát fantáziát az angol futballklub támogatásában, amelynek hivatalosan nem is a szurkolója.

Ahogy mi is megírtuk, csütörtökön megszellőztette a brit sajtó, hogy Lewis Hamilton, Serena Williamsszel összefogva befektetne egy olyan konzorciumba, amely a Chelsea-re pályázik. A hírek arról is szóltak, hogy a hétszeres világbajnok a tízmillió fontos anyagi támogatás mellett más módon is részt kívánna venni a futballklub jövőjében, a pénteki, imolai sajtótájékoztatón – melyen a Formula.hu is részt vehetett – pedig megerősítette a terveket.

„Gyerekkorom óta rajongok a fociért. Négyéves koromtól tizenhét éves koromig játszottam is, különböző csapatokban. Minden évben tagja voltam az iskolám focicsapatának is, és rengeteg meccsen voltam ott. Sokat játszottam a barátaimmal és más gyerekekkel is, nagyon szerettem volna beilleszkedni. Én voltam az egyetlen színesbőrű közöttük, de tudtam, hogy így is mindenki más csapatot támogat” – kezdte Hamilton, akit eddig senki nem a Chelsea szurkolójaként ismert. Akkor miért kezdett el mégis épp irántuk érdeklődni?



„Emlékszem, én is mennyi különböző csapatnak szurkoltam, amikor pedig hazamentem, a nővérem oldalba bökött és azt mondta, az Arsenalnak kellene szurkolnom. Így lettem öt-hat éves korom körül Arsenal-rajongó. Terry bácsikám viszont nagy rajongója a kékeknek, így sok Arsenal-Chelsea meccsre elmentem vele” – nosztalgiázott, majd rátért a konkrétumokra. „Mindent összevetve, én általánosságban vagyok sportrajongó, a Chelsea pedig a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb csapata. Amikor hallottam erről a lehetőségről, arra gondoltam, hogy ez az egyik legjobb esély arra, hogy valami nagyszerű dolognak lehessek a részese.”

Határozott tervei vannak, hogy milyennek szeretné látni a futballklubot, amelybe befektet. „Minden a közösségről szól. A Chelsea eddig is eléggé élen járt a sokszínűség és befogadás terén, mi pedig folytatni szeretnénk azt a munkát, amit az előző tulajdonosok elkezdtek. Természetesen még mindig rengeteg teendő van, még mindig lehetne sokszínűbb és nyitottabb. Úgy gondolom, ez egy remek platform ahhoz, hogy megszólítsuk a rajongókat és oktassuk őket. A csapatban is van már jónéhány tehetség, aki felszólalt a diszkrimináció ellen” – vázolta a jövőképet Hamilton, aki egyáltalán nem úgy áll hozzá a licithez, hogy elveszíthetik azt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: