DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Dokumentumfilm-sorozat készül Ecclestone-ról

Nyolcrészes alkotás fogja bemutatni az F1 egykori vezérének pályaútját és életét – a producer pedig az a Manish Pandey lesz, aki egy évtizede Sennáról is BAFTA-díjas filmet készített.

A Netflix nagy sikerű Drive to Survive-sorozata után újabb Formula-1-es tematikájú alkotás érkezik rövidesen. Nyolcrészes dokumentumfilm-sorozat készül ugyanis Bernie Ecclestone-ról, aki évtizedekig irányította a száguldó cirkuszt és tette azzá a globális üzletté és sporttá, amelynek ma ismerjük.

A produceri székben nem más fog ülni, mint az a Manish Pandey, aki korábban a Senna című filmmel BAFTA-t is nyert. A készítők szerint rengeteget forgattak Ecclestone svájci otthonában a karanténidőszak során, a film pedig nemcsak a 90 éves üzletember pályáját, hanem életét is bemutatja, méghozzá többek között „példátlan mennyisége archív felvétellel a FOM részéről”.

ecclestone-dppi



„Ez az első alkalom, hogy bárkit megbíztam azzal, hogy mesélje el a történetemet és a Formula-1 történetét, és Manish az egyetlen rendező, akiről úgy hiszem, hogy mindezt vászonra tudja vinni” – mondta el Ecclestone, akit a Motorsport.com idéz. „És nem is csak egy nagyszerű történetmesélő, hanem egy óriási rajongó is. Azóta nézi a Formula-1-et, hogy megtanult járni, az erről a világról és annak mozgatóiról felhalmozott tudása pedig enciklopédikus és felülmúlhatatlan.”

Pandey kiemelte, hogy Ecclestone nemcsak az F1-ben betöltött szerepére, hanem az életére is reflektál a nyolcrészes dokumentumfilm-sorozatban. „A 90 éve során bejárta a világot, és mindenkivel találkozott, aki számít, mégis hihetetlen kellemes személyiségű és rendkívül humoros maradt. Öröm számomra, hogy első alkalommal mesélhetem el a történetét teljes egészében” – fogalmazott a producer.

A közleményben Stefano Domenicali, az F1 jelenlegi vezérigazgatója is megszólalt, kiemelve, hogy izgatottan várják a sorozatot, amely „utazásra hívja a nézőket a sport egyik legérdekesebb karakterének életébe”.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: