DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
Egyéb

Használt autókkal trükköző banda bukott le Magyarországon

Többször előfordult a közelmúltban, hogy egy gyanútlan tulajdonos autóját lefoglalták, mert kiderült róla, hogy az általa megvásárolt gépkocsi lopott. Ezúttal egy 19 fős bűnbanda bukott le hazánkban, akik közel 200 gépkocsit tulajdonítottak el, majd értékesítettek Európa-szerte. Ebből is látszik, mennyire oda kell figyelni minden apró részletre a használt autó vásárlásakor, és milyen fontos a jármű átvizsgálása is az adásvételi szerződések aláírása előtt.

Büntetőeljárást indítottak 19 gyanúsított ellen, miután egy magyarországi székhelyű csoport tagjaiként külföldről származó, jellemzően lopott gépjárműveket szállítottak Magyarországra, majd értékesítették azokat. Az eset felderítésére nemzetközi nyomozócsoportot hoztak létre, amely összesen 96 – Olaszországból, Németországból, Franciaországból és Szlovákiából származó – járművet foglalt le. Ezek között 78 személygépkocsi, 16 mezőgazdasági vontató és építőipari munkagép, valamint két kamion is volt. A nyomozócsoport emellett további 89 autót is azonosított, amely nem Magyarországon, hanem Európa-szerte került forgalomba.

hasznalauto trukkozes



Az értékesítés előtt sok esetben átütötték a járművek alvázszámát, a forgalomba hozatal érdekében pedig hamis iratokkal látták el azokat. Sőt, előfordult, hogy a hamis papírokkal kicsalt autókat ideiglenesen forgalomba helyeztették Németországban, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba, ezáltal nehezebb volt a nyomon követésük is.

Sajnálatos módon a történet nem egyedülálló, ráadásul nem csak azok jártak pórul, akiktől eltulajdonították az autókat és a munkagépeket, hanem azok is, akik a lopott példányokat megvásárolták. „Számos alkalommal előfordult a közelmúltban, hogy egy gyanútlan tulajdonos autóját lefoglalták, mert kiderült róla, hogy az általuk megvásárolt négykerekű lopott volt, és hosszú ideje körözi valamelyik ország rendőrsége. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a vásárló mindig résen legyen, amikor használt járművet vesz, és ne azonnal, gondolkodás nélkül ugorjon bele akár sok millió forintos autóvásárlásba. Amennyiben a rendőrség lefoglalja az adott kocsit, a jóhiszemű vevő jó eséllyel soha több nem látja viszont a kifizetett összeget.” – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Frank György azt is hangsúlyozza, hogy jelentősen csökkenhet a kockázat, ha az üzletkötés előtt elvisszük egy márkaszervizbe az autót egy átvizsgálásra, ezzel ugyanis elkerülhetők a későbbi meglepetések. Emellett a Jármű Szolgáltatási Platform oldalán díjmentesen, elektronikus úton is lekérdezhető az eredetiségvizsgálat képi dokumentációja, az alapvető műszaki adatok, a forgalmazási korlátozási adatok, a káresemények és a járműnyilvántartásban szereplő kilométeróra adatai – igaz, a külföldről származó autók adatait és a hazai gépkocsik 2019. január 1. előtti kártörténetét nem tartalmazza az oldal. Ezért is elengedhetetlen, hogy szakértő is megvizsgálja az autót a vásárlás előtt. A Jármű Szolgáltatási Platformhoz hasonló oldal egyébként a környező országokban, így például Németországban és Szlovákiában is létezik, azokat is érdemes felkeresni határon túlról érkező autók kapcsán.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: