DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Pornós lett a korábbi versenyzőnő

Renee Gracie évekig próbálkozott az autóversenyzéssel, ám amikor szakmát váltott, rájött, hogy ezzel mennyivel többet kereshet, úgyhogy azóta nem is foglalkozik a technikai sportokkal.

Érdekes szakmaváltáson esett át Renee Gracie: a még mindig csak 25 esztendős hölgy ugyanis az autóversenyzésből a felnőttiparba "igazolt át". Korábban jó eredményei voltak gokartosként, majd autóba ült, ment az ausztrál Porsche Carrera Cupban, a Dunlop Seriesben, sőt, a Bathurst 1000-en is ott volt Simone de Silvestróval, igaz, itt összetörte az autót. 2017-ben azonban úgy döntött, hogy elég volt: az eredmények nem jöttek, pénzt nem keresett, váltani kellett.

A választása a felnőttiparra esett, egy fizetős weboldalon teszi közzé fotóit és videóit, ezzel pedig megtalálta számításait - ahogy az ausztrál Daily Telegraph-nak mondta, már az első két hónapban 24 ezer amerikai dollárt keresett és olyan körülmények között élhet, amit korábban nem gondolt volna. Hozzátette, hogy édesapja szerinte még büszke is rá azért, mert ilyen jól él és ilyen sokat keres - szerinte az a lényeg, hogy mit ért el és hogy mennyire sikeres.

A közösségi oldala:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Do memory foam mattresses wish they could forget?

RENÈE GRACIE (@renee_gracie) által megosztott bejegyzés,

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: