DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 5. csütörtök
Egyéb

Dennis a fiaként tekint Hamiltonra, csak a tetoválásait nem szereti

Ron Dennis a napokban hosszú idő után ismét hallatott magáról a brit közéletben, amely alkalmat megragadva a Sky Sports kikérdezte őt a Lewis Hamiltonnal meglévő viszonyáról. Az egykori csapatvezető finoman burkolta kritikáját.

A Dennis és Hamilton közötti szoros viszony közismert, a brit pilóta volt az egyik első azon tehetségek sorában, akiket egy Formula-1-es csapat már fiatal gyerekkorában felkarolt, és aztán egészen a királykategóriáig juttatott. Hamilton aztán hat évig versenyzett is az F1-ben a McLaren színeiben, és egy világbajnoki címet is szerzett, és bár utána átnyergelt a – támogatásában szintén fontos szerepet játszó – Mercedeshez, Dennis pedig mára minden pozíciójáról lemondott a wokingi istállónál, kettőjük között megbonthatatlanul szoros kötelék alakult ki az évek során.

hamilton dennis



Ezt a korábbi McLaren-vezérigazgató most is megerősítette, amikor a Sky Sports videóinterjúban szólította meg annak kapcsán, hogy komoly anyagi segítséggel támogatta a brit egészségügyet, de persze a szó hamar a Formula-1-es témákra és Hamiltonra terelődött. A 72 éves Dennis pedig most is megcsillogtatta azon sajátos kommunikációs képességét, amellyel már F1-es ténykedése alatt is kitűnt: egykori pilótájának méltatásába alig észrevehetően belecsomagolt némi szurkálódást is, különösebb bántó szándék nélkül.

„Lewis sokkal érettebbé vált az évek során, ami persze az idő múlásával elkerülhetetlen. Azt szeretem benne, hogy nem felejt: a viszonyunk mindig is olyan volt, mint egy apa-fiú kapcsolat, és ezt a kijelentést szerintem Anthony sem veszi rossz néven” – mondta Dennis Hamilton vérszerinti apjára utalva. „Noha nem mindig értek egyet azzal, amit mond vagy tesz, de egy dolgot biztosan kijelenthetek: mindig is nagyra fogja értékelni azt a segítséget, amit a karrierje során bizonyos emberektől, az apjától és persze tőlem kapott. Emellett azért, ahogy mondtam, csinált néhány olyan dolgot, amit én nem helyeslek, például a tetoválásaiért a legkevésbé sem rajongok. De bármi is történjen, abban biztos vagyok, hogy örökké hálás lesz a segítségért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: