DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Egyéb

Hamilton az F1 Picassója akar lenni

A Spanyol Nagydíjat megnyerő F1-es pilóta mindig szeretett nagy nevekkel dobálózni - ezúttal a híres spanyol festőhöz hasonlította magát, de hitéről is beszélt.

Lewis Hamilton pazar versenyzéssel és remek taktikával húzta be a győzelmet Barcelonában, ezzel hat pontra közelítette meg a tabellán legnagyobb riválisát, Sebastian Vettelt, akivel a futam egy szakaszán kemény csatát vívott az első helyért. Eredményeinek köszönhetően a brit már most a legsikeresebbek között van a sportág 67 éves történetében, ő azonban nem akar megállni ennyinél. „Addig akarok versenyezni, amíg minden idők legjobbja nem leszek” – nyilatkozta Hamilton a The Sun című brit lapnak.

„Mint Muhammad Ali. Ha ez öt évbe telik, öt évig fogok megállás nélkül fejlődni. A képzeletbeli dobogómon Juan Manuel Fangio, Ayrton Senna és én állok. De persze magam szeretnék tenni a saját sikereimért. Magadat tanítod, Picasso sem ment más festőkhöz tanácsért, igaz? A saját útját követte. Az F1 nem olyan, mint a karate, ahol edzőre van szükséged, a versenyautóban csak te számítasz.”



„Ha az a célod, hogy a legjobb legyél, az szinte kezelhetetlen nyomást jelent. Nagyon kemény a harc: ez olyan, mintha az elmédben és a szívedben is egy atombomba robbanna, egy olyan világban, ahol csak az első számú létezik. Ha második vagy, elvesztél. Soha nem adom fel, ez egyértelmű. Az életben bizonyos pontokon fejlődni kell, és tovább lépni.”

Egy másik, az olasz GQ-nak adott interjújában Hamilton kifejtette, hogy milyen fontos számára keresztyén hite: „Katolikus vagyok, elalvás előtt és után is imádkozom, ahogyan étkezéskor is. Szoros kapcsolatban vagyok Istennel, kérem tőle, hogy segítsen azokon a barátaimon, akik szükséget szenvednek. Hozzá fordulok tanácsért, amikor stresszes vagyok, szavai iránymutatást adnak nekem. A mellkasomra tetováltatott kereszt is ezt szimbolizálja: a hit vezérel engem.”

„Tudom, hogy milyen szerencsés vagyok. A kórházban sok olyan gyerekkel találkozom, akik nem érik meg a hat éves kort sem. Sokan magától értetődőnek veszik az életet, hogy ingyen kaptuk, és végtelen ideig tart. Én soha nem gondoltam ezt. Hogy mit szeretnék életem utolsó pillanatában? Csak még egy percet. Ez akár holnap is eljöhet. Ezért szeretném minden napból kihozni a legtöbbet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: