DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Három Honda repíti a jövőbe a 2017-es Genfi Autószalon látogatóit

Megannyi érdekességgel készül a 2017-es Genfi Autószalonra a Honda. A japán gyártó nemcsak a Civic Type R legújabb nemzedékét gurítja színpadra a seregszemlén, hanem új, gondolatolvasó koncepcióautóját és legfrissebb, legmodernebb műszaki megoldásait is közszemlére teszi.

Civic Type R

A japán gyártó bemutatójának egyik legfőbb eleme a vadonatúj Civic Type R lesz, melynek fejlesztésekor arra törekedtek a szakemberek, hogy a vezetési élményt illetően messze túlszárnyalja a hot hatch szegmens többi tagját. A Type R-t az alapmodellel egyidejűleg dolgozták ki a mérnökök, így mindkét változatot egyedülálló kifinomultság és kiemelkedő menetdinamika jellemzi. Utóbbiról a Honda legújabb erőforrása, a rendkívül hatékony 2.0 VTEC TURBO gondoskodik.

r



Az új Civic Type R gyártása 2017 nyarán kezdődik Swindonban, a Honda angliai üzemegységében, innen exportálják majd az európai piacokra, sőt Japánba és az Egyesült Államokba is. Az észak-amerikai forgalmazás kezdete jelentős mérföldkő a vállalat történetében, hiszen most először árulnak majd Honda-emblémás Type R-t az újvilág kereskedéseiben.

A vadonatúj Civic Type R sorozatgyártású változatának hivatalos bemutatója 2017. március 7-én 11 óra 30 perckor, a 4-es pavilonban kezdődik.

 

Clarity Fuel Cell

Bár a tavalyi év végén már megérkeztek az első példányok kontinensünkre, a Clarity Fuel Cell is színre lép Genfben. A vadonatúj Clarity a világ legfejlettebb üzemanyagcellás járműve, 620 kilométeres hatótávolságával kategóriájának abszolút legjobbja.

A modell szerves része az Európában útjára indított HyFIVE (Hydrogen for Innovative Vehicles) programnak, melynek célja, hogy megismertesse az emberekkel az üzemanyagcellás járművek előnyeit és a teljes régióban kiépüljön a hidrogénutántöltéshez szükséges infrastruktúra.

cell 

Honda NeuV

Genfben találkozhat először a nagyközönség a Honda NeuV tanulmányautóval, ami nem más, mint egy elektromos, automatikus irányítású jármű, melynek legfőbb érdekessége a mesterséges intelligencia által vezérelt „érző erőforrás”, ami képes tanulni a pilótától.

Az innovatív, önvezető modell komoly anyagi haszonnal kecsegteti a leendő vásárlókat, ugyanis azokban az időszakokban, amikor a tulajdonosnak nincs rá szüksége, utasokat szállít!  Amellett, hogy „taxizik”, képes áramot termelni és „feltölteni” az elektromos hálózatba, így tényleg teljesen új üzleti modellt alakíthatnak ki a vásárlók.

A mesterséges intelligenciának köszönhetően a NeuV okos és segítőkész személyi asszisztensként is képes helyt állni, „érző motorja” felismeri, hogy a vezető döntéseit milyen érzelmek vezérlik. Később - a tanultakat felhasználva – a vezérlőegység is döntéseket hoz, illetve ajánlásokat tesz a vezető számára. 

neu

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: