DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

IndyCar-pilóta táncol a „Szombat esti lázban”

A kanadai James Hinchcliffe-et már eddig is az IndyCar mezőnyének legőrültebb, legszórakoztatóbb figurájának tartották, erre pedig rátett még egy lapáttal, amikor elfogadta egy népszerű tévéműsor meghívását.

Hinchcliffe ugyanis bejelentette, hogy ott lesz az Egyesült Államokban futó szórakoztató műsor, a szeptember 12-én induló Dancing with the Stars szereplői között. A heti táncfellépésekből álló verseny alapvetően a Magyarországon is ismert Szombat esti láz amerikai változata, amely olyannyira sikeres, hogy immár 23. évadát kezdi meg. A párosban értelemszerűen „Hinch” lesz a sztár, aki a profi táncos Sharna Burgesst kapta meg partneréül.

08-30-Hinchcliffe-Joins-DWTS-Season23-V2



A kanadai saját tánctudását „az amatőrnél kicsit rosszabbnak” tartja, de ettől még áll elébe a kihívásnak.

„Különleges tapasztalat lesz számomra, ami mindenképpen kívül esik a komfortzónámon -tehát Sharnára nehéz feladat jutott. De megvan bennem a versenyszellem, és az IndyCar-versenyzők egyébként is jó eredményekkel rendelkeznek ebből a műsorból, szóval remélem, ez jelent valamit.”

A pilóta arra utalt, hogy nem ő az első versenyző az IndyCarban, akit sikerült behálóznia a tévéműsornak. 2007-ben a Penske jelenlegi pilótája, Helio Castroneves már tagja volt a Dancing with the Stars szereplőinek, és nem is teljesített rosszul, hiszen a díjazottak között végzett partnerével, Julianne Hough-gal. Hichcliffe elárulta, Castronevestől kapott biztatást, hogy vállalja el a részvételt.

„Hosszasan beszélgettem erről Helióval, mielőtt elköteleztem magam. Ő őszintén élvezte, olyannyira, hogy aztán még egy későbbi szériába is visszament. Figyelmeztetett, hogy mekkora munkabefektetéssel jár ez, de hozzátette, hogy őrületesen jó szórakozás lesz.”

CrG7ASuUMAELb0S

Az IndyCar szezonja szeptember 18-án véget ér ugyan, de a műsor első két adása még belelóg majd Hinchcliffe versenyzéssel kapcsolatos kötelezettségeibe, ami így komoly szervezési és utazási nehézségeket is jelent majd.

„Persze van egy főállásom, és jelenleg még az élvez prioritást. Az első két epizód az időbeosztásom miatt is komoly kihívást jelent majd, de ha túlélem Sonomát és a műsor második részét, akkor onnantól már jóval szabadabb leszek, és 100%-ban erre koncentrálhatok” - mondta a pilóta.

A tavalyi súlyos indianapolisi sérüléséből teljesen felépült 29 éves pilóta amerikai otthona éppen Indiana állam központjában található, ahol versenytársával, Conor Daly-vel osztoznak egy közös lakáson. A két barát gyakran viccelődik egymással a médiában, és most zárásként Hinch el is mondta, legnagyobb félelme, hogy a tévéműsor idejére egyedül kell hagynia Daly-t a közös otthonukban.

„Nagyon aggódok. Már fel is építettem egy hálózatot olyan emberekből, akik rendszeresen átmennek és leellenőrzik, hogy ő és a ház rendben van-e a távollétem alatt!”

CrHIKvxUMAAN4A0

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: