DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Zaklatás: Nem könnyű most Magnussennek lenni

Ismét a címlapokon Magnussen, ám ezúttal nem az új F1-es szerződése miatt: a dán pilótát és kedvesét zaklatják az interneten – bár hivatalosan még nem erősítették meg a fenyegetés tényét.

Mindössze napokkal azok után, hogy Kevin Magnussen a Renault-nak köszönhetően hivatalosan is visszakerülhetett az F1-be, a dán versenyző ismét a figyelem középpontjába került, ezúttal egy teljesen más okból: amint a BT című lap beszámolt róla, a 2014-ben a McLarennél bemutatkozó sztárt, és barátnőjét, Louise-t hónapok óta zaklatják az interneten.

magnussen_renault_d6



A BT értesülései szerint Magnussen és kedvese több fenyegetést is kapott – pontosan nem tisztázott, hogy milyen jellegűeket, s hogy ez esetleg kapcsolatban áll-e versenyzői karrierjével –, továbbá a zaklató privát képeket és információkat osztott meg a közösségi médiában, így többek közt Magnussen lakcímét és telefonszámát is.

Az ügyről egyelőre senki nem kívánt nyilatkozni, ahogy a rendőrség sem erősítette meg a nyomozás tényét, azt viszont egy szóvivő elmondta, hogy az ilyen esetekben jellemzően távoltartási végzést kap a tettes – feltéve, hogy fény derül a személyére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: